Játékos nyílt nap Debrecenben

2018. október 12., péntek, Debrecen

Rendhagyó programmal, egy versennyel várják az érdeklődőket a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) október 12-i nyílt napján.

Játssz és nyerj! – hirdeti októberi nyílt napját a DRHE. A diákoknak nincs más dolguk, csak benevezni a versenyre és teljesíteni a kalandos, „kijutós játékhoz" hasonló feladatokat. Az első helyezett csapat közös hőlégballonozáson vehet részt Debrecen felett. A második helyezett csapat minden tagja táblagépet, a harmadik helyezett pedig 10-10 ezer forintos ajándékutalványt kap.

Az interaktív nyílt nap programja:

9:00-9:30 regisztráció
9:30-11:30 csapatverseny
12:00 Közös ebéd, pályaválasztási tanácsadás
13:00 az Andaházy Kollégium megtekintése (fakultatív)

Helyszín: Debreceni Református Hittudományi Egyetem (Debrecen, Kálvin tér 16.)

A programra előzetes regisztráció szükséges a nyiltnap@drhe.hu címen, október 4-én 16 óráig várják a négy fős, 11-12. évfolyamos csapatok jelentkezését. Egyéni jelentkezés esetén a helyszínen lehetőség van másokkal csapatot alkotni.
A diákok igazolást kapnak, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Nyílt napján részt vesznek.

Részletek: RRHE.HU

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió