Újabb állomásához érkezett a Mikó-per

2018. október 10., szerda

A romániai Legfelső Semmítő- és Ítélőszék Bukarestben pénteken tárgyalja újra a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium restitúciójának az ügyét. Az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége imádságra hív.

A büntetőjogi per lezárása után a restitúciós folyamat újra elindult. A restitúciós bizottság elutasította az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) visszaszolgáltatási kérését, ezért az EREK bírósági úton kéri vissza jogos tulajdonát. A polgári per során a Brassói Ítélőtábla első fokon az egyházkerület restitúciós kérését elutasította, teljesen megalapozatlan módon, anélkül, hogy az egyházkerület jogi érveit érdemben tárgyalta, elemezte, határozatában egyáltalán megemlítette volna. Október 12-én ezért a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tárgyalja az ügyet.

Aggályos eljárás

Mint az egyházkerület sajtóirodájának közleményében olvasható, az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával foglalkozó bizottság az egyházkerület restitúciós kérését 2016. április 21-én azzal az érveléssel utasította vissza, hogy a telekkönyvi nyilvántartásban a Református Székely Mikó Kollégium szerepel, ezért az Erdélyi Református Egyházkerület nem jogosult az ingatlant visszaigényelni, mert nem volt az ingatlan tulajdonosa. A Brassói Ítélőtábla ezt a kérdést érdemben nem is tárgyalta, hanem azt mondta ki, hogy erről az iskoláról a református egyház lemondott a magyar állam javára, mert nem tudta azt fenntartani, és ezért ez az iskola a román állam tulajdona.

A közlemény szerint az igazságszolgáltatás eljárása nagyon is aggályos: a perjog alapelveit megszegte az Ítélőtábla, amikor a per során soha fel nem hozott érvek alapján döntött, hiszen a védekezés lehetőségét megszüntette. Mint rámutatnak, a református egyház Sepsiszentgyörgyön valóban átadott a XIX. század második felében egy elemi iskolát a városnak, de az nem a Református Székely Mikó Kollégium volt, a két intézménynek egymáshoz semmilyen köze sincs.

A református egyház tulajdona

A közlemény hangsúlyozza, a Református Székely Mikó Kollégium soha nem volt az egyháztól elkülönült jogi személy. A református egyházi jog ezeket az iskolákat az egyház szervezetrendszeréhez, az egyház testéhez tartozó, az egyház keretén belül működő, bizonyos szintű autonómiával rendelkező szervezetekként határozza meg. Az iskoláknak a református egyházi jog nem ismer el az egyháztól eltérő, külön jogi személyiséget. E jog az iskolákat egyenként nevesíti is.

A telekkönyvezés pillanatában hatályos jog (az Osztrák-Magyar Monarchia Erdélyben hatályos joga) soha nem adott jogi személyiséget ezeknek az iskoláknak. Sőt, 1911-ből az igazságügyminiszer Hivatalos Közlönyben megjelent rendelete kijelenti, hogy a református iskolára történő telekkönyvezés nem kérdőjelezi meg a református egyház tulajdonjogát, hivatalos értelmezését adva ennek a helyzetnek. Ez a telekkönyvezési mód egyébként általános volt: egyszerre jelzi az iskola felekezeti hovatartozását és a tulajdonos egyházat (református), az intézmény elnevezését (Székely Mikó) és kötelező oktatási rendeltetését (kollégium). Az iskola 1920 után sem nyert jogi személyiséget: a korabeli dokumentumok a református egyház tulajdonában álló iskolaként nevesítik.

A közlemény hozzáteszi: a jogi személyekről szóló 1924. évi törvény szerint minden korábban létezett jogi személynek újra kellett regisztrálnia, amit a Református Székely Mikó Kollégium sem tett meg, mert nem volt külön jogi személyisége. A magánoktatásról szóló 1925. évi törvény pedig tételesen rögzítette, hogy a magániskoláknak, amilyen státussal a Református Székely Mikó Kollégium Romániában akkor működött, nincsen az alapító jogi személytől elkülönülő jogi személyisége. Ezért az államosítást is a református egyházzal szemben foganatosították, az államosító dekrétumban világosan szerepel, hogy a református egyház iskoláját veszi el a szovjet típusú diktatúra.

Ellentétes a vallásszabadság elvével

Az egyházkerület szerint „az egyház, mint tulajdonos, alkalmas volt, hogy az államosítást vele szemben rendeljék el, de a restitúcióra már nem alkalmas". Ahogy Románia megvalósította alapvető politikai céljait, a NATO és az Európai Uniós csatlakozást, ahogy enyhült a külső nyomás, hogy a restitúciót jogállami módon rendezze az állam, úgy állt le a restitúció folyamata és úgy fordult át az ellentétébe, az államosítást védő, restitúciót megtagadó eljárásba. Ez a vallásszabadság elvével is ellentétes, mert az egyház — kisebbségi körülmények között nélkülözhetetlen — társadalmi funkcióinak ellátását akadályozza meg.

Az EREK közleménye szerint a kommunista államosítások nem az emberek javára történő, jótékony újraelosztást céloztak, hanem olyan állami tulajdont hoztak létre, amelyeket a diktatúra saját hatalmának fenntartása érdekében hasznosított. Jelenleg a kommunista diktatúra visszaéléseinek reparációja leállt, mert a restitúciós bizottság és az igazságszolgáltatás jogi problémák valós elemzése helyett csak arra keres mesterséges érveket, hogy a restitúciót megtagadja – fogalmaz a dokumentum.

Kálvin János szerint „ha valakinek valamije van, az neki nemcsak úgy történetesen jutott osztályrészül, hanem a minden dolgok fenséges Urának osztogatásából; tehát senki birtokát gonosz fondorlattal úgy el nem tulajdoníthatjuk, hogy Isten elosztását meg ne sértenők".
Az államosítás az egyház javainak kényszerrel és gonosz fondorlattal történő eltulajdonítása, ezért a restitúciós folyamat leállása és céljaitól való eltérítése Isten elosztását sérti – olvasható a közleményben.

Az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége arra kéri tagjait, valamint mindazokat, akik a Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását jogtalannak és veszélyesen igazságtalannak tartják, hogy hordozzák imádságukban a pénteki tárgyalást. Pál apostollal vallják: „Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét." (Gal 5,5)

forrás: EREK sajtóiroda, fotó: Kiss Gábor

Istent keresem

Zsid 8,6–13

„a mi főpapunk... különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →