Célt adott a szenvedés

2018. október 11., csütörtök

Gondolkodik-e a menekülésen egy lelkész, ha kitör a háború? Számít-e az aleppói piacon, ki milyen vallású? Hogyan változtatta meg a szíriai reformátusokat a szenvedéssel teli múlt és hogy látják a jövőjüket? Magyarországi látogatása alatt erről is beszélt Joseph Kassab, a Szíria és Libanon Nemzeti Református Zsinat főtitkára és Haroutune Selimian, a Szíriai Örmény Református Gyülekezetek Szövetségének elnöke. A kérdéseket ezúttal nem mi, hanem Aaron Stevens lelkész és budapesti Skót Misszió templomában kedd este megrendezett fórumbeszélgetés résztvevői tették fel. Szerkesztett, rövidített összefoglalónkat olvashatják.

– Hét éve tartanak a harcok Szíriában, százezrek menekültek már el. Mi ad erőt Önöknek ott maradni?

Joseph Kassab: Ez hűség kérdése: hűségesek vagyunk-e Istenhez? Nem mérlegelhetjük észérvek mentén a dolgot, különben elmennénk. Nem hiszem, hogy a Szíriában szolgáló lelkészeink gondolkodnak ezen, egyszerűen hűségesek Istenükhöz. Isten pedig arra tanít minket a próbák által, hogy hűségesen álljunk meg a helyünkön, legyünk hűségesek ahhoz, aki elhívott minket.

Haroutune Selimian: Sosem gondolkodtam az erőn, ami Aleppóban tart, de az biztos, hogy belülről jön, nem kívülről. Ez a szilárd elhatározás, ez az elköteleződés az ottani emberek és a közöttük végzett szolgálat iránt az imádságban újul meg. Talán Jeremiás könyvének szavaival tudnám ezt megvilágítani: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Évekig tartott, míg felismertem ennek igazságát a magam életében és engedelmeskedni tudtam neki. De ma már tudom: Istennek van egy terve velem, még ha háború, erőszak és halál vesz is körbe. Békét és jólétet tervez, és ebben az én helytállásomat is használja. Ezért tudok egy kicsit több szenvedést elviselni.

Joseph Kassab arab református lelkész, Aleppóban született, előbb alkalmazott kémiát, majd Bejrútban és Princetonban teológiát tanult. Előbb 2004 és 2008 között, majd 2015 óta Szíria és Libanon Nemzeti Református Zsinatának főtitkára. Felesége, Najla Kassab a Református Egyházak Világközösségének elnökasszonya, akivel áprilisi budapesti látogatásakor készítettünk interjút.

– Milyen hatással van az üldöztetés az egyházakra?

Joseph Kassab: Az emberséghez vezető út sokszor az erőszakon visz keresztül. Jézus azt mondja tanítványainak: „elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”. Németország szörnyű dolgokat követett el a második világháború alatt, de megváltozott, toleránsabb ország lett, ahol jobban tisztelik az emberi méltóságot, mint azelőtt. Szörnyű, ami most a Közel-Keleten történik, de ezáltal mind fejlődhetünk. A politikai iszlám talán a keresztyén egyházak üldözése révén változik meg. A háború előtt mi is inkább saját közösségeinkkel foglalkoztunk, szinte klubként működtünk, de a történtek megváltoztattak minket, egyházaink felfedezték létük mélyebb értelmét.

Haroutune Selimian: Az ember azt hinné, az üldöztetés egyenlő a véggel, de én is úgy látom, hogy a szenvedéssel mindig fejlődés jár együtt. Gondoljunk csak Pálra, aki a damaszkuszi keresztyéneket fenyegető terroristából áldássá lett az egész a világ számára. Napjaink extremistái, akiknek a szíriai keresztyének a célpontjai, csak félelmet akarnak kelteni, de hit kap lángra. A háború előtt 150-en jártak hozzánk istentiszteletekre, most egyik aleppói gyülekezetben sincsenek 300-nál kevesebben. A templom menedék lett számukra, a megújulás helye, ahol új erőt kaphatnak, mert az egyház a reménység üzenetét hirdeti, amit Istentől kapott. Akik ezzel a hittel találkoztak, maguk is hívők lettek. Szombat esténként már azon gondolkodom, hova ültessem vasárnap ezt a sok embert.

Haroutune Selimian örmény református lelkész, 2004 óta a Szíriai Örmény Református Gyülekezetek Szövetségének elnöke. Bejrútban, Chicagóban és Svájcban tanult, 1992 óta az aleppói Bétel gyülekezet lelkésze, tavaly decemberi közel-keleti utunk szervezője és házigazdája.

– A református egyház és az oktatás története Magyarországon szorosan összekapcsolódik. A Közel-Keleten is így van ez?

Haroutune Selimian: Nemcsak a kultúránkban, hanem az egyházunk létében is fontos szerepet játszik az oktatás, nem véletlenül építették mindig egymás mellé a templomot és az iskolát. Így van ez egyházunk 1846-os alapítása óta. A száz évvel ezelőtti népirtás után szétszóródtunk a világban, de akárhol látsz örmény református templomot, iskolát is találsz mellette.

– Miért?

Haroutune Selimian: Mert hiszünk az oktatásban. Hiszünk abban, hogy Isten szavának az oktatási rendszert is át kell járnia. Keresztyénként a tudomány és az oktatás művelőinek kell lennünk, tovább kell adnunk a normáinkat, a gondolkodásunkat, az életmódunkat. Enélkül nem lennének protestánsok a Közel-Keleten. Be kell látnunk, hogy az iskolák megtartják a családjainkat, mert azoknak hála a friss házasok legalább 18-19 évig az egyház közelében maradnak. Intézményeink egyébként nyitottak az egész társadalom – örmények és arabok, keresztyének és muszlimok – felé, mert hisszük, hogy meg kell osztanunk, amink van. Sok muszlim csodálja az oktatási rendszerünket, elkötelezettségünket és keresztyén értékeinket, szívesen küldik hozzánk gyerekeiket.

Joseph Kassab: 1900-ban 100 iskola működött a mai Szíria és Libanon területén, a legtöbb egyházi, tehát magán kézben volt. Lelkipásztorok, feleségeik és a művelt egyháztagok tanították a gyerekeket. Később, ahogy az állami oktatási rendszer kiépült, sokat bezártak, nekünk jelenleg 11 intézményünk van, 10.500 diákkal. Többségük nem is keresztyén, hanem síita, szunnita vagy drúz. Nagy lehetőség ez: bemutatni nekik a keresztyénséget, megváltoztatni a mentalitásukat. Nálunk toleranciát, nyitottságot és elfogadást is lehet tanulni, nemcsak matematikát vagy kémiát. Libanonban például minden osztály elnököt választ, a diákok két hétig kampányolnak – így tanítjuk őket a demokrácia koncepciójára. A libanoni polgárháborúban senki, aki náluk végzett, se muszlim, se keresztyén, nem vett részt. Meg vagyok győződve róla, hogy Szíria jövőjét az oktatási intézmények jelentik.

– Hogy tudják megengedni maguknak a szülők, hogy állami helyett egyházi iskolába írassák a gyerekeiket?

Joseph Kassab: Libanonban a nem állami iskola nagyon drága a fizetésekhez képest, mégis a diákok 70 százaléka magániskolában tanul, mert a szülők azt gondolják, hogy az állami rendszer nem segíti a gyerekeik jövőbeli boldogulását. A szíriai iskolákban tanulók tandíját a svájci protestánsok segélyszervezete, a HEKS is támogatja, rajtuk keresztül például a magyar reformátusok is. Büszkék vagyunk arra, hogy az előző tanévben volt olyan diák, aki 90 százalékos támogatást kapott. Hálásak vagyunk ezért a segítségért.

Haroutune Selimian: Nálunk csak nagyon alacsony, szimbolikus tandíj van, és amikor mi ösztöndíjakat osztunk, senkit sem diszkriminálunk a vallása miatt, a muszlim gyerek ugyanúgy megkaphatja, mint a keresztyén.

– Milyen a kapcsolat a különböző vallások között?

Haroutune Selimian: A vallások közötti párbeszéd nem a ma találmánya. Szíria az újszövetségi időkben keresztyén ország, hatszáz évvel később muszlim ország lett, de a keresztyén gyülekezetek azóta is megvannak. 1300 éve élünk együtt, ez belénk van kódolva. Bár kisebbségbe kerültünk, a muszlim családok barátkoztak velünk, mert értékesnek tartották a kultúránkat, például az oktatási rendszerünket. Ugyanott dolgoztunk, ugyanott vásároltunk, sosem azt néztük, ki milyen vallású. A háborúval került ez előtérbe, ahogy a különbségek keresése is inkább a nyugati gondolkodás terméke.

– Mit gondolnak az Európai kereszténységről?

Joseph Kassab: Az európai kultúra a keresztyénség terméke, ilyen értelemben keresztyén kultúra, de miközben sikerült ezt elérni, valamit el is veszítettek. Félreértés ne essék: nagyon jónak tartom az elért eredményeket, például az egyház és az állam szétválasztását, a férfiak és a nők egyenjogúságát vagy az emberi méltóság tiszteletét, de azt is látom, hogy mi hiányzik. Minket, keresztyéneket minden nap le kellene nyűgözön Isten mérhetetlen szeretete, amivel emberek életét változtatja meg. Európából mintha kikopott volna ez a hűha-érzés.

Ötnapos látogatásuk során közel-keleti partneregyházaink vezetői betekintést nyertek egyházunk missziós és oktatási tevékenységébe és egyeztettek Bogárdi Szabó István püspökkel, a Zsinat lelkészi elnökével.

Ellátogattak Debrecenbe és a Parlamentben találkoztak Orbán Viktor miniszterelnökkel is, aki ígéretet tett, hogy a magyar kormány idén kétmillió euróval támogatja a szíriai örmény és arab református egyházak oktatási és szociális tevékenységét is. A két közel-keleti egyházi vezető az üldözött keresztyének megsegítéséért felelős államtitkárság rendezvényén is részt vett, előadásaikról angol nyelvű összefoglalónkban olvashatnak.

Szerkesztette: Feke György, fotó: Vargosz

Istent keresem

Zsid 8,1–5

„...ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának jobbjára ült a mennyekben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →