Régi ár, új minőség

2018. december 07., péntek

„Azt szeretnénk, hogy továbbra is aktuális, református, értékes és érdekes tartalommal töltsük meg az újságot” – fogalmazott T. Németh László, a Reformátusok Lapja felelős szerkesztője a megújulással kapcsolatban. Az hetilap szerkesztősége előfizetői akcióval készül az ünnepekre.

Januártól megújul a Reformátusok Lapja – egyházunk aktualitásairól és a gyülekezeteink mindennapjairól a jövőben színes, friss és magazinhoz hasonló formában olvashatnak. 2019-től a hetilap harminckét színes oldalon jelentkezik: a szeretett igemagyarázatok és lelki írások mellett az egyház, a gyülekezetek életét bemutató riportokkal, kulturális szemlével, publicisztikákkal – külső megjelenésben kapcsolódva egyházunk tavaly elfogadott, hivatalos arculatához.

Fizessen elő egyházunk megújult hetilapjára!

Ha 2018. december 31-ig egy éves előfizetést vásárol, az idei áron – mindössze 10 920 forintért – érkezik Önhöz a Reformátusok Lapja.

 

A Reformátusok Lapját az alábbi elérhetőségek valamelyikén rendelhetik meg:


Telefon: 061/217-6809

E-mail: kiado@reflap.hu

Cím: 1113 Budapest, Tas Vezér utca 13.

„Egy újságot időről időre meg kell újítani, most úgy láttuk, hogy erre külső igény is van és bennünk is megfogalmazódott a vágy a változásra” – fogalmazott T. Németh László, a Reformátusok Lapja felelős szerkesztője. Az újság hat éve jelenik meg a jelenlegi formájában, utoljára 2012-ben változott – de a mostani megújulás több területet érint: januártól tipográfiai, méretbeli, szerkezeti és tartalmi változás is várható. „Nem magazin lesz, szeretnénk megmaradni hetilapnak, ami azt jelenti, hogy naptári értelemben is aktuálisak leszünk, ugyanakkor nem az lesz a legfontosabb, hogy beszámoljunk az eseményekről, hanem, hogy azokhoz kapcsolódó hátteret és történeteket mondjunk el” – foglalta össze a főszerkesztő. Mint mondta, megmaradnak a lapra jellemző, jól ismert sajtóműfajok és a megszokott rovatok is. „Azt szeretnénk, hogy továbbra is aktuális, református, értékes és érdekes tartalommal töltsük meg az újságot” – hangsúlyozta.

Megtalálni a nekünk szólót

A változás híre nem újdonság az olvasóközönségnek, október végén, a reformáció ünnepén már találkozhattak a megújuló lap próbaszámával. „Sok visszajelzés érkezett, szeretném megköszönni olvasóinknak, hogy elmondták, milyennek találják a lapot” – mondta T. Németh László. Reakciók érkeztek az interneten keresztül, közösségi oldalakon, telefonon, levélben és e-mailben is: „Van, aki nagyon várta már a megújulást, van aki jelezte, hogy kevéssé ért még egyet vele, de a többség jónak találja és várakozással tekint a változásra.” A főszerkesztő szerint nehéz olyan újságot szerkeszteni, ami mindenkinek tökéletesen megfelel, mint mondta, maga is több hetilapot olvas, saját tapasztalata, hogy nincs mindig idő, kedv vagy lehetőség elolvasni minden írást, ezért munkatársaival arra törekszik, olyan újságot szerkesszenek, „amelyben mindenki megtalálja azt, ami az adott lapszámban valóban neki szól.”

T. Németh László úgy érzi, jó egy közösség tagjává válni – egy újság olvasói pedig ilyen közösséget alkotnak. „Ebben szeretnénk most segíteni olvasóinkat az előfizetői akcióval: aki most egy évre előfizet a Reformátusok Lapjára, az idei áron kapja meg minden héten, postai úton a lelki és aktuális tartalmat” – foglalta össze. Azt is hozzátette, a gazdasági környezet változása miatt mindenképp emelkedett volna a lap ára, ezért is tűnik ez az időszak jónak a változásra, hiszen egy jobb minőségű újságért talán szívesebben adnak többet az emberek. A főszerkesztő ugyanakkor hangsúlyozta: „Természetesen, akik újságárusnál vagy gyülekezetükben veszik meg az újságot, ugyanúgy közösségünk tagjai, az előfizetői akció lehetőségével csupán kedveskedni szeretnének hűséges olvasóinknak.”

A Zsinat őszi ülésén is foglalkoztak a Reformátusok Lapja megújulásával, Bogárdi Szabó István lelkészi elnök néhány meghökkentő tényre hívta fel a figyelmet az újság előfizetőivel kapcsolatban: a református anyaegyházközségek (gyülekezetek) 36 százaléka, az intézményeknek pedig a 82 százaléka nem rendeli meg az egyház hetilapját. Mint mondta, az egyházkerületek vezetői nem szeretnének lemondani a papíralapú tájékoztatásról, ezért kommunikációs szakemberek segítségével megpróbálják még olvashatóbbá, érthetőbbé, élvezetesebbé és még többek számára érdekessé tenni az újságot, ez viszont nem megy az előfizetők támogatása nélkül. Előfizetésre bíztatott mindenkit Fekete Károly tiszántúli püspök és Köntös László, a kommunikációs bizottság elnöke is.

Eleget tenni a küldetésnek

T. Németh László kérdésünkre azt is elmondta, az egész szerkesztőség komoly várakozással tekint a megújuló lapra. „Reméljük, hogy tudjuk teljesíteni a magunkkal szemben támasztott követelményeknek, és sikerül megfelelnünk az olvasóink elvárásainak is. Olyan újságot szeretnénk szerkeszteni, amellyel elégedettek, akik találkoznak vele” – fogalmazott.

A főszerkesztő vallja, hogy keresztyénként minden területen eleget kell tenni annak, amit Jézus kért tanítványaitól mennybemenetele előtt: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15). Ezzel a lelkülettel tekintenek az előttük álló időszakra és a változással járó, új feladatokra. „Reméljük, a szerkesztői munkánkban is meglátszódhat majd, hogy mindent, amit ebben a világban teszünk, azt Isten dicsőségére tesszük” – zárta gondolatait T. Németh László.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Derecsényi István, Sebestyén László

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió