Szerdára eldőlhet, hol laknak majd az otthon nélkül maradt rádays diákok

2019. január 27., vasárnap

Több mint 450 férőhelyet ajánlottak fel a leégett Ráday Kollégium diákjainak. A református kollégiumban 165 hallgató lakott a szerda esti tűzig.

A felajánlások fele rövidtávú, a másik része akár a tanév végéig biztosíthatja a diákok lakhatását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 40, az ELTE 50, a Szent István Egyetem 26 helyet, egy magánkézben lévő hotel pedig 60 férőhelyet kínált a diákoknak – tájékoztatott vasárnap a református egyház kommunikációs szolgálata.

5 millió fél nap alatt a diákoknak
Megmozdult az egész ország, hogy segítsen a hajlék nélkül maradt kollégistákon.

A Károli Gáspár Református Egyetem hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a szálláshelyekről. Szerdára szeretnék elosztani, hogy melyik diák hová kerül. „Az biztos, hogy mindenkinek lesz helye" – jelentette ki Zsengellér József, az egyetem stratégiai rektorhelyettese.

A Ráday Kollégium 165 diákja közül 32 jelezte, hogy önállóan megoldja a lakhatását, így 133 hallgató elhelyezéséről kell az egyetemnek gondoskodnia, közülük 42-en nem a teológián tanulnak. A tűzben használhatatlanná váltak az egyetemen tanító professzorok szolgálati lakásai is, így több oktatónak és családjának kell lakást találni. A Dunamelléki Református Egyházkerület már tárgyal a bajba jutottak elhelyezéséről.

Tovább gyűlnek az adományok

A pénteki bankzárásig a Károli-egyetem bankszámlaszámára 6 millió forint érkezett a diákok megsegítésére. A legnagyobb összeg – 1 millió forint – a sárospataki teológiáról érkezett, de volt több olyan magánszemély is, aki a teljes fizetését átutalta, hogy segítsen. Számos református gyülekezet felajánlotta a vasárnapi perselypénzét a diákoknak, illetve a tűzvészben elhunyt Farkas Zoltán családjának megsegítésére, az Ökumenikus Segélyszervezet 1 millió forintot ajánlott fel a gyászoló családnak.

Bogárdi Szabó István püspök köszöni minden egyház és intézmény támogatását. Külön köszönetet mond azoknak a magánszemélyeknek, akik lehetőségükhöz mérten adakoztak, befogadták lakásukba az otthon nélkül maradt diákokat, illetve segítséget nyújtottak a kárelhárításban, lelki támogatásban – olvasható a közleményben.

Ön is segítene?

Mutatjuk, hogyan támogathatja a ruháikat, személyes tárgyaikat, tanulmányaikhoz szükséges eszközeiket elveszített diákokat és a tűzben elhunyt családapa négy iskolás korú lányát.

A református egyház és az egyetem vezetése azt kéri, hogy mindenki imádkozzon a gyászoló családért és a diákokért. A budapesti egyetemi misszió január 30-án, szerda estére imaalkalmat szervez a tűzkárosultakért a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházába (Budapest, 1117, Magyar tudósok körútja 3.).

reformatus.hu, fotó: Kalocsai Richárd

Korábbi cikkeink a budapesti teológián január 23-án keletkezett tűzről:


Gyűjtés indult az áldozat családjának

5 millió forint fél nap alatt a rádays diákoknak

Kollégiumtűz: Ön is segítene?

Nem sérültek meg hallgatók a kollégiumtűzben

Még mindig parázslik a Ráday Kollégium

Egy ember meghalt a kollégiumtűzben

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.