Még segíthetünk a nágocsi Árvácska otthon újjáépítésében

2019. április 11., csütörtök

Bár számos adomány érkezett már a nágocsi Árvácska Anya- és Csecsemőotthon újáépítésére, még szükség van a támogatásra. A dunántúli gyülekezetek virágvasárnapi perselyadományaikkal és diakóniai szolgálatukkal segíthetnek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2019. november 30-án leégett a Somogy megyei Nágocson található Árvácska Anya- és Csecsemőotthon új épületszárnya. Istennek hála emberéletben nem esett kár, a tűzesetben azonban több lakónak minden holmija odaveszett. 

Mint azt a Dunántúli Református Egyházkerülettől megtudtuk, azóta a szolgálat csökkentett létszámmal, de újraindulhatott, valamint az újjáépítés is megkezdődött. Az egyházkerület elnöksége elmondta, hogy már eddig is számos adomány érkezett, amit Isten iránti hálaadással köszönnek. Steinbach József püspök és Huszár Pál főgondnok ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a munkálatok elvégzéséhez még szükséges a támogatás.

A dunántúli gyülekezetek virágvasárnapi perselyadományaikat az otthon megsegítésére ajánlák fel, az istentiszteletek résztvevői adományaikkal segíthetik az otthon lakóit. „Adományaink ebben az esetben nem csupán anyagi segítséget, hanem gyülekezeteink közös diakóniai szolgálatát is jelentik" – hangsúlyozza felhívásában az egyházkerület vezetése.

Felfordulás van, de minden helyre fog jönni

Hosszú évek óta folyik áldott szolgálat az otthonban, sokan találtak menedékre, új kezdetre Nágocson. A református intézményében olyan nők és gyermekek élnek, akik családon belüli erőszak elől menekülve vagy hajléktalanság miatt kerültek a településre, esetleg azért, mert úgy szülték meg gyermeküket, hogy azt a családjuk ellenezte. Az elmúlt huszonnégy évben csaknem hétszáz édesanyának segített már az anyaotthon.

reformatus.hu

Forrás: refdunantul.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió