Pápai református helyszínek a nemzeti emlékhelyek között

2019. május 14., kedd

A Pápai Református Kollégiumot és az Ótemplomot is felvették a történelmi emlékhelyek sorába. Az ezt jelképező sztélét május 11-én, szombaton, az Emlékhelyek napján avatták fel a Pannonia Reformata Múzeum bejárata előtt.

A keresztyénség, az örökkévaló értékrendszer nem az ember kezében van, az Úristen megtartott bennünket, ezt bizonyítja a Kollégium története is – fogalmazott az ünnepségen Steinbach József dunántúli püspök. Az Emlékhelyek napján megemlékeztek a közel ötszáz éve alapított Pápai Református Kollégium és a türelmi rendelet megkötéseihez igazodva felépült Ótemplom történetéről.

A püspök szerint a megemlékezés Isten népe számára mindig hálaadást is jelent: „nem a próbatételeket és a séremeket emlegetjük, soroljuk, hanem éppen a kegyelembe kapaszkodva meglátjuk ebben az ötszáz esztendőben Isten vezetését, megtartó kegyelmét. Hálával tekintünk a múltra, hálával éljük meg a jelent és hálával állunk a reménységgel teli jövő előtt. Ez azt jelenti, hogy a magunk helyén Istentől kapott küldetésünket betöltve szorgalmasan tesszük a dolgunkat Isten dicsőségére, egyházunk, nemzetünk javára."

A történelmi emlékhelyek segítenek abban, hogy a látogatók megtapasztalhassák, a magyar történelem fontos eseményeit, dicső pillanatait, tragédiáit – hangsúlyozta az ünnepségen Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgató-helyettese. A nemzeti emlékhelyek a magyar történelem meghatározó színterei, míg a történelmi emlékhelyek az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Hazánkban jelenleg 52 történelmi emlékhely található, ezek közül több is kapcsolódik a magyar reformátussághoz.

A Nemzeti Örökség Intézete tevékenységének fontos eleme nemzeti és történelmi emlékhelyeink népszerűsítése, május második szombatját az Emlékhelyek napjává nyilvánították. Az ünnepség után változatos programokkal folytatódott a május 11-i pápai ünnepság. A gyermekeket kézműves alkotóház, a játékos kedvű családokat nyomozós játék, a helytörténeti séták kedvelőit pedig egy városnéző református időutazás várta. A napot Rákász Gergely koncertje zárta.

Épp egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Pannonia Reformata Múzeum. Akkor Steinbach József úgy fogalmazott: azt szeretnék, ha ez az intézmény az egyházkerület kirakata lenne. A türelmi rendelet idején, annak megfelelően torony nélkül épült református ótemplomot a pápaiak a huszadik század első harmadáig használták istentiszteleti helyként, majd az egyházkerület gyűjteményei kaptak helyet benne. Az időközben leromlott állapotú épület felújítását kormányzati támogatás tette lehetővé a reformáció emlékévében. A templomteret, két állandó kiállítást, látványraktárat, időszaki kiállítóteret, ajándékboltot és kávézót is magában foglaló épületkomplexum keddtől vasárnapig látogatható.

„Emlékezz vissza az egész útra..."

Olvassa el a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján megjelent részletes tudósítást az eseményről!

reformatus.hu, fotó: Kalocsai Richárd

Forrás: refdunantul.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.