Széthúzástól az egységig

2019. május 24., péntek

Több mint kétmillióan vallották magukat reformátusnak 1880-ban az Osztrák-Magyar Monarchia magyar koronához tartozó területein. A 139 évvel ezelőtti reformátusság életét a széthúzás, a vita, valamint a szervezeti és gondolkodásbeli különbségek jellemezték, ma viszont egy irányba tartó közösségünkért adunk hálát. A széttöredezettségből az egységig – az 1881-es és a 2009-es alkotmányozó zsinatokon át – vezető úton Baráth Béla Levente kalauzolt minket.

„Sehol a földkerekségen annyi eredménytelen tanácskozás és tervezgetés, mint nálunk. Annyi tüntetése a tenni akarásnak és oly kevés tett. E tehetetlen csacsogási kedvünket különösen táplálja egyházi szervezetünk befejezetlensége, melynél fogva valamely indítvány, vagy reformterv feletti munkálatot, – melyet egyszer és egyidőben megvitatni és aztán mindenütt életbe léptetni lehetne – annyiszor és annyi időben állítunk elő, ahány kerületünk van.”

Szeremley Sámuel hódmezővásárhelyi lelkipásztor jellemezte így a 19. századi református egyházat. Keserű szavai az egységesítés előtt álló magyar reformátusság komoly hiányosságaira világítanak rá. Nem is teljesen alaptalanul, hiszen a 16. században létrejött, de a török hódoltság, majd a Habsburg elnyomás miatt addig nem egyesült 5 egyházkerület – Dunamellék, Dunántúl, Erdély, Tiszáninnen és Tiszántúl – szervezetileg és gondolkodásmódjában is erősen különbözött. Hogy csak néhány példát említsünk: eltérő istentiszteleti liturgiát követtek, más énekeskönyveket használtak, eltért az egyházkerületekben a világi befolyás mértéke, illetve az egyház társadalmi szerepe és szerepvállalása is.

Négyszázötven év örökségének nyomában

Korábbi cikkünkben utánajártunk, honnan számíthatjuk a magyar református egyház létrejöttét.

Az egyházszervezeti kihívások mellett lelkiségi problémákkal is küzdöttek a kor reformátusai. Ennek mélységeire egy 19. századi debreceni protestáns lap névtelen vezércikkírója világít rá: „Végzetes dolog lenne, ha a magyar protestantizmus többsége észre nem venné, hogy nem egyedül az autonómia lépten-nyomon való hangoztatásán, hanem azon fordul meg sorsa, hogy képes-e olyan belső életerőt, munkássági kedvet, és egységet adni egyházaiba és egyes tagjaiba, amely most nincs. De amilyennek lenni kell, ha a magyar protestantizmus múltjához arányában elmaradni, elsüllyedni nem akar.”

Fény az alagút végén – bár elég lassan közelít

A megoldás első reménysugara 1877-ben tűnt föl, ekkor indítványozta ugyanis a tiszántúli egyházkerületi közgyűlés – amely korábban tartózkodott az országos egyház létrehozásának gondolatától – egy alkotmányozó zsinat összehívását. Itt szerették volna a közös ügyeiket rendezni, ezért novemberben fel is állítottak egy tizennyolc tagú bizottságot. A másféltucat megbízottnak a zsinat előkészítése volt a feladata, ők pedig ezt négy év alatt végre is hajtották – összehasonlításképp Magyarország első vasútvonalát körülbelül két év alatt építették meg.

A kifejezetten hosszú és néhol egészen sok vitát generáló folyamat azonban meghozta az eredményét: az 1881. október 31-i nyitó istentiszteletet 117 résztvevő 25 napnyi tanácskozása követte. Az alkotmányozó zsinat akkori eredményei pedig még mai hatással vannak egyházunkra.

Komoly emberek komoly döntései

A kor református vezetői rétegét jól jellemezte a zsinat résztvevőinek névsora. A debreceni tanácskozáson jelen volt többek között gróf Lónyai Menyhért, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke, korábbi miniszterelnök és pénzügyminiszter, hivatalban lévő dunamelléki főgondnok, illetve idősebb gróf Ráday Gedeon, aki néhány évvel korábban királyi biztosként felszámolta a dél-alföldi betyárvilágot. Emellett számos püspök, teológus, tanár, doktor, nyelvész is részt vett a zsinaton.

A zsinat-presbiteri elv és a paritás elve az ő vitáik nyomán lett az éppen megszülető országos református egyház kormányzásának pillérei. Egyházunk kisebb-nagyobb változtatásokkal ma is az akkor készült egyházszervezeti mintát követi, illetve rengeteg szervezet és egyházi gyakorlat vezethető vissza 1881-re. Megteremtették például a szakszerű és folyamatos országos szintű egyházi törvényalkotás, bíráskodás és oktatásirányítás alapjait, szabályozták a lelkészválasztást és az egyházi vagyongazdálkodást, illetve lefektették az országos nyug- és gyámintézet létrehozásának alapjait.

A vitathatatlan eredmények elismerése mellett Baráth Béla Levente a kor árnyoldalaira is figyelmeztetett. A korabeli és későbbi kritikák ugyanis elsekélyesedő lelkiségről, felületes teologizálásról és kiüresedő kultúrprotestantizmusról szólnak, ezek pedig igen komoly vádak. Amellett ugyanakkor, hogy ezek igazságtartalmát elismerjük, figyelembe kell vennünk, hogy a tizenkilencedik század végétől közel négy évtizeden keresztül eredményesen működő, Kárpát-medencei szervezet nagyon komoly dolgokat ért el – hangsúlyozta a DRHE rektorhelyettese.

Széttöredezés és újraegyesülés

A trianoni békekötések után a Magyarországi Református Egyház tagjainak felét vesztette el. Az erdélyi és partiumi, a felvidéki és kárpátaljai, valamint a délvidéki reformátusok kénytelenek voltak az új államhatároknak megfelelően saját egyházszervezeteket létrehozni. A 20. század történelmi viharai nyomán ma Magyarország mellett Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában is működik önálló református egyház a Kárpát-medencében.

Az első világháborút követő nemzetállami ellentétek gyakorlatilag ellehetetlenítették az egységtörekvéseket, a kommunizmus bukása után viszont újraindultak: először a Magyar Reformátusok Világszövetségének (1991-től), majd a Magyar Reformátusok Tanácskozó Zsinatának (1995-től) végül a Generális Konvent (2002-től) munkájának, döntéseinek köszönhetően. Mindez oda vezetett, hogy 2009. május 22-én – szintén – a debreceni Nagytemplomban elfogadták a szétszakított egyháztestek hitvallási egységét megerősítő, azokat szervezetileg egybefoglaló Magyar Református Egyház alkotmányát.

Bővüléssel ünnepeljük az egységet

Az amerikai Kálvin Egyházkerület is csatlakozott a tizedik születésnapját ünneplő Magyar Református Egyházhoz a 2019. május 17-i debreceni ünnepi zsinati ülésen.

„Ezzel a tíz évvel ezelőtti lépéssel egyházunk arra biztatja a Kárpát-medence és a világ református közösségeit, hogy maradjanak meg az evangélium tiszta hirdetésében. Életükkel, imádságukkal tegyenek bizonyságot arról az irgalomról és szeretetről, mellyel Isten Krisztusban a világ felé fordult” – hangsúlyozta az előadó. Cikkünk Baráth Béla Leventének a 10 évvel ezelőtt kimondott egység előzményeit ismertető előadása alapján készült.

Szűcs Péter, fotó: Szarvas László

Istent keresem

2Krón 34

„...leromboltatta az oltárokat, ...összetörette a bálványokat...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →