Barátok a bajban

2019. július 14., vasárnap

„Miután mi annyi támogatást és szeretet kaptunk tőletek sok bajunkban, most mi is szerettük volna viszonozni ezt és a gyűjtéssel is kifejezni, hogy barátok vagyunk” – fogalmazott Bogárdi Szabó István vasárnap a budapesti Koreai Presbiteriánus Gyülekezet istentiszteletén. A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke ezen az alkalmon adta át a májusi hajószerencsétlenség túlélői, illetve a gyászoló családok és árvák megsegítésére összegyűjtött 11 000 dollárt.

Alig két hónappal ezelőtt, 2019. május 29-én, az esti órákban felborult és elsüllyedt a Hableány sétahajó, miután összeütközött a Viking Sigyn nevű szállodahajóval. A sétahajón 33 dél-koreai turista és a 2 fős magyar személyzet utazott; a tragédiát, mely megrázta a teljes közvéleményt, heten élték túl. A Magyarországi Református Egyház már május 30-án gyűjtést szervezett a hajóbaleset túlélői, illetve a gyászoló családok és árvák megsegítésére. „Szeretnénk ily módon is kifejezni együttérzésünket koreai testvéreink iránt, akik mindig segítségünkre siettek, ha bajban voltunk” – fogalmazott Bogárdi Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke a gyűjtés meghirdetésekor.

Egyházunk a támogatásokat a koreai gyülekezeten keresztül juttatja el az érintetteknek, ezért Bogárdi Szabó István július 14-én átadta a befolyt összeget budapesti koreai közösségnek.

2007-ben alakult meg partneregyházunk, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) budapesti gyülekezete, akik istentiszteleti alkalmaikat 2011-től a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában tartják. 2012. november 15-én Zsinatunk befogadta egyházunkba a Budapesten működő Koreai Presbiteriánus Gyülekezetet, így a közösség az MRE különleges státusszal rendelkező, terület nélküli egyházközsége lett, hasonlóan a budapesti németajkú református gyülekezethez és a skót misszióhoz.

Hordozzuk tovább!

Bogárdi Szabó István köszöntőjében elmondta, legutóbb a gyülekezet tizedik évfordulóján tartott jubileumi istentiszteleten látogatta meg a budapesti koreai közösséget – akkor nagy örömmel találkozhattak, ezalkalommal azonban szomorúság árnyékolja be az együttlétet. „Arra a balesetre emlékezünk, mely mélyen megrendített mindnyájunkat. Amellett, hogy sokat imádkoztunk, úgy éreztük, segítenünk is kell, ezért hirdettünk gyűjtést” – hangsúlyozta a püspök. Az összegyűlt 11 000 dollár átadásakor azt kérte, hogy a gyülekezet juttassa el a rászorulóknak a segítséget.

„A Biblia azt mondja, a bajban tudjuk meg, ki az igaz barátunk. Miután mi annyi támogatást és szeretet kaptunk tőletek sok bajunkban, úgy érezzük, barátaink vagytok – emlékezett vissza Bogárdi Szabó István. – Most mi is szerettük volna viszonozni ezt a sok szeretetet és a gyűjtéssel is kifejezni, hogy barátok vagyunk.” A dunamelléki püspök azt is hozzátette, gondolatainkban továbbra is a tragédia érintettjeivel vagyunk: „Azt kérem, hordozzuk tovább az áldozatok családtagjait imádságainkban, kérjük Istent, hogy segítse és bátorítsa őket.”

Keresztyén reménység

Jeong Chae Hwa, a gyülekezet lelkipásztora köszönetet mondott az adományért, de azt is hangsúlyozta, nem számítottak ilyen fokú támogatásra. „Nem gondoltuk volna, hogy ennyire összefognak a református közösségek. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a segítséget Isten küldte nekünk az egyházon, az embereken és püspök úron keresztül, ezért nagyon hálásak vagyunk” – fogalmazott.

Jeong Chae Hwa kérésünkre azt is felidézte, nehéz másfél hónap van mögötte, mivel ő segített az áldozatok ideérkező családtagjainak a kommunikációban a hatóságokkal és az orvosokkal. Mint mondta, Dél-Koreában nagyon megrendültek a tragédia hallatán, hiszen még nem tapasztaltak hasonlót. Különösen nehéz volt támogatni a családtagokat, akik szülőket, gyermekeket vagy testvéreket veszítettek el. „Szomorú esemény volt ez az államnak, az embereknek és az itt élő koreaiak is megrendültek. De a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteivel együtt mi is imádkoztunk, könyörögtünk és megemlékeztünk az áldozatokról” – tette hozzá.

A lelkipásztor szerint egy tragédia mindig komoly kihívás elé állítja az érintetteket, de keresztyénként messzebbre láthatunk a nehézségeknél. „Azt kell tudatosítanunk, hogy ők nem meghaltak, hanem hazamentek. Amikor az áldozatokat búcsúztattam, együtt sírtam és énekeltem a gyászolókkal, de akkor is azt hirdettem: itt csak a földi országtól búcsúzunk – hangsúlyozta Jeong Chae Hwa. – Az a reménységünk, hogy vár ránk a mennyország, ahol már örökké élhetünk és Istent dicsérhetjük – együtt.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Sebestyén László

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió