A Református félóra e heti adásából

2019. július 17., szerda

Szerdán délután fél kettőtől újra várja önöket a Református félóra a Kossuth Rádióban. Miről lesz szó?

Már zajlik a műanyagmentes július. A kezdeményezés lényege, hogy a környezetünk védelme érdekében próbáljuk elkerülni a műanyagok használatát. A Magyar Református Szeretetszolgálat is folyamatosan tesz azért, hogy védje a teremtett világot. Most azon dolgoznak, hogy idén adventtől le tudják cserélni az adományaik átadására használt nejlonzacskókat: a tervek szerint ruhákból készült táskákban adják majd az adományokat. Erről beszélgetünk Lutár Balázzsal, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettesével.
A Kossuth Rádió július 21-én vasárnap 10 órától istentiszteletet közvetít a hatvani református gyülekezetből. Ennek apropóján meglátogattuk a gyülekezetet, hogy megnézzük, hogyan készülnek az alkalomra. Kiderül: saját zenekara, báb- és tánccsoportja, zongoraművésze, sőt fesztiválja is van a gyülekezetnek, bemutatjuk, mennyire kreatívak, jókedvűek, hogyan dolgozzák fel a nehézségeket, és mennyire várják az élő közvetítést.

Végül az angyalokról beszélgetünk majd. A Bibliában több mint 120 helyen említik ezeket a különös lényeket. Marjovszky Tibor nyugalmazott teológiai tanár egy szentesi előadáson arra vállalkozott, hogy összegyűjti, mi az, amit a Biblia alapján hiszünk az angyalokról. Ma is üzen rajtuk keresztül Isten? Egy ember is lehet angyal? A válaszokat Ön is meghallgathatja július 17-én, szerdán, fél kettőtől a Kossuth Rádióban.

A Református félóra felelős szerkesztője: Fekete Zsuzsa. Ezúttal Hegedűs Márk műsorvezető várja Önöket. Áldás, békesség!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.