Balatonkenesén találkoznak a református kántorok

2019. szeptember 16., hétfő

Negyedik alkalommal adott otthont a balatonkenesei református gyülekezeti ház és a templom a református kántorok találkozójának augusztus 31-én. Hogyan lett az egyházmegyei szintű összejövetelből szakmai kurzus? Erről a házigazda beszámolóját olvashatják.

Először 2015-ben merült fel az ötlet, hogy megszólítsuk és találkozásra hívjuk a Balaton-felvidéken élő és szolgáló kántortársakat, s megosszuk egymással tapasztalatainkat, valamint beszélgessünk közös problémáinkról. Akkor még egyházmegyei találkozóban gondolkodtunk, ennek ellenére minden jelentkezést örömmel fogadtunk – az elmúlt két évben Budapestről, Kalocsáról, sőt Marosvásárhelyről is érkeztek hozzánk kántor kollégák –, így egyre inkább országos jellegűvé vált az alkalom. 

A találkozó szakmai vezetésére a kezdetektől Szabó Balázs zenetörténészt, a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának egyetemi docensét, a székesfehérvári Budai úti református templom kántorát kértük fel. A koncepciót hamarosan kitaláltuk: délelőtt előadás, illetve szakmai beszélgetés aktuális helyzetünkről, délután pedig gyakorlati foglalkozás a templomban, az orgonánál. Utóbbi két évben pedig a készülő új református énekeskönyvvel kapcsolatos fejlemények, illetve kérdések is terítékre kerültek. A 2015-ös, majd a 2016-os találkozó után 2017 nyarán immár kurzusra gyűltünk össze Kenesén: Gárdonyi Zsolt zeneszerző-orgonaművész professzor tartott háromnapos zeneelméleti kurzust, melynek fő témája a különböző zenei stílusok harmóniai nyelvtanának elsajátítása volt.

S hogy hogyan kapcsolódik ez a kántori szolgálathoz? Aki kézbe veszi jelenlegi református énekeskönyvünket, s megfigyeli az évszámokat: a repertoár az 1200-as évektől – például a Krisztus feltámadott kezdetű, 185. dicséretünk – egészen az 1800-as évek romantikus dallamvilágáig ível. Ez a tény önmagában is fontos aspektusra hívja fel a figyelmet: miért ne követhetné az „orgonakíséret”, a harmonizálás is a zenetörténetben látható és hallható harmóniatörténeti fejlődést? Ez utóbbi azonban képzettséget feltételez: ennek mikéntjéhez és a tanulás önálló folytatásához is fontos leckéket és ösztönzést kaptunk e három nap alatt.

A kurzus éve után 2018-ban létrejött a harmadik, majd idén a negyedik összejövetel, s tervezzük a jövő évi találkozást is. Az alkalmat minden évben augusztus és szeptember fordulójára időzítjük, s szeretettel várjuk az érdeklődő kollégákat. A találkozó létrejöttét minden évben a Veszprémi Református Egyházmegye, valamint az egyházmegye orgonaalapja támogatja.

Sipos Csaba

A szerző zenetanár, a Balatonkenesei Református Egyházközség kántora.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió