Jótékonysági koncertet a koraszülöttekért

2019. november 15., péntek, Hódmezővásárhely

Jótékonysági koncertet tartanak november 15-én, pénteken este 6 órakor a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban. Az est bevételét a koraszülött ellátást segítő Korábban Érkeztem Alapítvány javára fordítják. Az adományokból egy pulzoximétert vásárolnak majd a helyi kórháznak, mellyel az újszülöttek vérének oxigéntartalmát lehet meghatározni a születés utáni percekben.

A Koraszülöttek Világnapja alkalmából rendezett koncerten fellépnek a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar harsonásai, valamint a Péczely Attila Művészeti Iskola művésztanárai. A előadáson közreműködik Tarr Angéla orgonán, Kugyelka Orsolya fuvolán, valamint Bessenyei-díjas szólisták is. Így Boros Annamária zongora-, Vágó János kürt- és Zoltán Péter kürtjátékát is meghallgathatja a közönség. Az „Erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk” című est védnöke Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány tagja, köszöntőt mond Bán Csaba a gyülekezet lelkipásztora és Dr. Rádi Kata az alapítvány alapítója.

Az adománygyűjtéshez bárki csatlakozhat. A támogatásokat átutalással az alapítvány 10918001-00000026-89160011 számú bankszámlaszámára is el lehet juttatni.

Istent keresem

2Tim 3,1–9

„Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak erejét megtagadják” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →