Adventi jótékonysági koncert

2019. december 10., kedd, Debrecen

Egy kisgyermekkel kezdődött címmel református adventi hangversenyt tart a Tiszántúli Református Egyházkerület december 10-én, kedden 18 órától a debreceni Kölcsey Központban.

A hangverseny jótékony célt szolgál: a bevétellel a Dél-indiai Egyház Karnatakai Egyházkerület gyermekotthonait támogatjuk. Az ünnepség 18 órától kezdődik egy közös énekkel (Dicsőség mennyben az Istennek) és Fekete Károlynak, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének megnyitójával.

A hangversenyen közreműködik majd Radócz Miklós (trombita), Sárosi Dániel (orgona), Arany János, a Tiszántúli Református Egyházkerület Zeneigazgatóságának főigazgatója, Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy, a Debreceni Református Kollégium Óvodája, a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolája, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, a Vox Antiqua Kamarakórus, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, a Collegium Musicum kamarazenekar és a Debreceni Kollégiumi Kántus. Az esten hallhatják először a résztvevők Barabás Árpád zeneszerző Ó, jöjjetek hívek zsoltárfeldolgozását.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.