Ott van a gyülekezet, ahol Isten Igéjét hirdetik

2019. december 10., kedd

Három évtizeddel ezelőtt, 1989-ben alakult meg a rendszerváltozás utáni első budapesti református egyetemi gyülekezet. Az elmúlt harminc évről, az ifjúságról és az ifjúsági munkáról az 1RE Budapesti Református Egyetemi Misszió vezető lelkészével, Bedekovics Péterrel beszélgettünk.

– Harmincéves fennállását ünnepelte november elején a Budapesti Református Egyetemi Misszió. Honnan indult és hol tart ez a közösség?

– Három évtizeddel ezelőtt még az egyházon belül sem nagyon tudták, hogy mi is ez az egész, emiatt az elfogadottsága sem volt az igazi. Nem volt lelkésze, néhány teológiai tanár támogatásával diákok kezdeményezték a missziót és végezték a szolgálatokat is. 1994-ben kinevezték az első egyetemi lelkészt, aki más feladatai mellett, fizetés nélkül végezte a városi egyetemi missziós munkát. A 2000-es évekre stabil lett a lelkészi állás, fizetéssel és szolgálati lakással, sőt, néhány év eltelte után lett második lelkésze is a missziónak – igaz, eleinte félállásban. Most már alapvetően rendezett a működésünk, saját magunk gazdálkodunk az egyházkerület által biztosított költségvetésből, bár vannak még olyan kérdések, hogy egyházjogilag egészen pontosan hová sorolnak be minket, hiszen a jelenlegi törvény szerint nem vagyunk egyházközség, de intézmény sem.  Még mindig sokan azt mondják, hogy nem is vagyunk igazi gyülekezet. 

– Ön szerint sem?

– Azt gondolom, ha nem is a hagyományos értelemben, de gyülekezet vagyunk. Mert ott van az egyház, a gyülekezet, ahol Isten Igéjét tisztán hirdetik, ahol a sákramentumokat helyesen kiszolgáltatják, ahol van egyházfegyelem. Úgy vélem, ezek mind megvannak nálunk. Sokak szerint azért nem vagyunk gyülekezet, mert korosztályosan zárt a közösségünk, de ez nem igaz. Istentiszteleteink és alkalmaink többsége nyitott mindenki előtt, aki elfogadja, hogy az egyetemista korosztály a célcsoportunk, tehát stílusban és nyelvezetben elsődlegesen a fiataloknak szolgálunk. De ez nem zárja ki más korosztályok megjelenését alkalmainkon. Egyszer valakinek eljött a nagymamája, és lelkesen mondta az istentisztelet végén, hogy az énekekből csak kettőt nem ismert, és szívesen járna gyakrabban is, ha nem lakna olyan messze. Én őt azóta is tiszteletbeli 1RÉ-snek hívom.  

– Milyen közeli és távlati céljai vannak a budapesti egyetemi missziónak?

– Főleg a vidékről érkező egyetemistákra jellemző, hogy amikor Budapestre jönnek, nincs közösségük, és nagyon nehéz olyan új gyülekezetet találniuk, amelyhez tudnak kapcsolódni, ahol otthon érezhetik magukat. Ezért szeretnénk összefogni azokat a református fiatalokat, akik Budapesten tanulnak, emellett otthon gyülekezeti tagok, ifibe, istentiszteletre járnak. Elsősorban nekik szeretnénk adni lehetőséget arra, hogy az egyetemi évek alatt megerősödve térjenek vissza anyagyülekezetükbe, vagy majd felnőttként új református közösségbe. Másrészt szeretnénk megszólítani olyan fiatalokat is, akiknek nincsenek református – vagy egyáltalán vallásos – gyökereik. Ez igazi missziós tevékenység, bár igazából még csak távlati cél, mert először össze kell gyűjteni azokat, akik a mieink, hogy velük együtt tudjunk elindulni a többiekért. A víziónk pedig az, hogy Budapest számos egyetemén és kampuszán legyen hálózata a református közösségeknek. Azt szeretnénk, hogy tíz-tizenöt év múlva itt hat-nyolc helyszínen tartsanak istentiszteleteket, és rendszeresen elérjünk ezer fiatalt. Ennek az első és szerintem teljesíthető mérföldköve az, hogy három éven belül kétszáz fiatallal rendszeresen találkozzunk, és őket felkészítsük a szolgálatra.

– Mikor került kapcsolatba a budapesti egyetemi misszióval?

– 2006–2007 körül egy cserkészprogramra jöttem Budapestre. Akkor már tudtam, hogy szerda esténként itt van valamiféle egyetemi gyülekezeti alkalom, és benéztem. Ennyi fiatalt egy helyen látni csodálatos érzés volt. Néhány évvel később elkísértem az egyik lelkésztársamat, akit meghívtak szolgálni a Pesti Református Egyetemi Misszióba. Amikor mentünk hazafelé az autópályán, arról beszélgettünk, hogy milyen nagy szükség lenne több egyetemi lelkészre a fővárosban. Mondtam is, hogy engem ez egyszer majd érdekelne. Utána más irányt vett a szolgálatom, de eltelt néhány év, és egyszer csak jött a meghívás, hogy legyek egyetemi lelkész Budapesten. 

– Közel másfél éve szolgál vezető egyetemi lelkészként, előtte ifjúsági munkás és ifjúsági lelkész volt. Hogyan segíti jelenlegi munkáját a korábbi szolgálatokban szerzett tapasztalat?

– Biztos alapot adott az a két év, amelyet Angliában töltöttem ifjúsági munkásként. Nagyon sokat tanultam és fejlődtem ez idő alatt, és bár voltak korábbi tapasztalataim, ott szerettem meg igazán fiatalokkal foglalkozni. Rengeteget változtatott rajtam, mondhatnánk azt is, hogy akkor nőttem fel, hiszen húszéves voltam, amikor Angliába mentem. Miután hazajöttem, valahogy mindenhol az ifjúsági munka talált meg. Van olyan elmélet, amely szerint minden lelkész plusz-mínusz tízéves rádiuszban tud igazán jól együttműködni az emberekkel. Egyetemi lelkészként azt vettem észre, hogy ez rám teljesen igaz. 

– Nehéz megszólítani a fiatalokat?

– Erre igazi teológusválaszt fogok adni: igen is, meg nem is. Nehéz őket megszólítani, mert nagyon sok impulzus éri őket, tele van a fejük mindenfélével, és nagyon nehéz átlépni az ingerküszöbüket. Mégis elképesztően egyszerű megszólítani őket, mert nagyon kevés olyan szervezet, közösség vagy hely van a mi világunkban, amely ma jól tud offline működni. Mi, az egyház ilyenek vagyunk. Nálunk a kulcs a személyes kapcsolódás, amely rendkívül sajátos, és nagyon vonzó tud lenni a fiataloknak. Éppen ezért lett itt, az 1RE közösségben ez a mottónk: „Közösség, ahol van, aki figyel rád, és van kire figyelned.” 

– Nemrég új neve lett a budapesti egyetemi missziónak. Honnan származik az 1RE Misszió Budapest elnevezés?

– Szívesen büszkélkednék ezzel a névvel, de nem mi találtuk ki, hanem a győri egyetemi lelkész. Már eredetileg is az fogalmazódott meg Győrben, hogy remek lenne ebből brandet csinálni, ez lehetne az egyetemi gyülekezetek neve, így amikor megkérdeztük, hogy használhatjuk-e, természetesen igent mondtak. Azóta már három 1RE gyülekezet is van az országban, mert a veszprémi egyetemi gyülekezet is felvette ezt a nevet.

– Ön nemcsak egyetemi lelkész, hanem már fél éve vezeti a Magyar Cserkészszövetséget is. Hogyan viheti közelebb a cserkészet a fiatalokat Istenhez?

– A cserkészet alapvetően vallásos mozgalom, és nincs ez másként Magyarországon sem. Folyamatos a diskurzus arról, hogy a cserkészet mennyire egyházi misszió, mennyire kell a cserkészetnek tanítania a fiatalokat a hit dolgaira. Szerintünk az alapfelállás az, hogy az egyház végzi a katekézist, foglalkozik a gyerekekkel és az ifisekkel, a hitre tanít, a cserkészet pedig betársul ebbe, és erre az alapra építkezik a vezetői példákon keresztül. A tapasztalat azonban az, hogy az egyházak küszködnek azzal, hogyan szólítsák meg a fiatalokat. A cserkészet éppen emiatt szerintem nagyon jó missziói lehetőség, és úgy tudja az egyházakat segíteni, hogy megmutatja: lehet vonzó közösséget alkotni, amelyhez a fiatalok szívesen csatlakoznak. Nem hiszem, hogy a cserkészetet kellene az ifjúsági programmá tenni az egyházban, de a református egyháznak nem szabad elszalasztania a cserkészet adta lehetőséget. Bízom abban, hogy sokkal több gyülekezet indít cserkészcsapatot a közeljövőben. 

 

– A napokban érkezett haza Horvátországból, a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Egyeztető Fórum idei rendezvényéről. Mi ez a fórum, és miről volt szó a mostani konferencián?

– Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (Gekib) néven indult el a fórum  a református egység 2009-es kikiáltása után. Célja, hogy Kárpát-medencei szinten összefogja az egyházban ifjúsági munkával megbízott vezetőket, egyházmegyei, -kerületi referenseket, az egyetemi gyülekezetek vezetőit, egyetemi lelkészeket, a református kötődésű ifjúsági szervezetek vezetőit és a teológiákat, azaz mindenkit, aki valamiféleképpen az egyházzal és az ifjúsággal foglalkozik nemcsak gyülekezeti, hanem gyülekezet feletti szinten is. A mostani Gekiben az idei Csillagpontot értékeltük, és a szervezet eddigi működését vizsgáltuk felül, mert már egy ideje érezzük, hogy változásra van szükség, illetve megterveztük a tízéves jubileumunk jövő tavaszi megünneplését is. Az összmagyar református egységnek egyelőre kevés ennyire beágyazott, működő eleme van, de örömmel mondhatom, hogy az ifjúsági munka ilyen. Remek példa erre a Csillagpont, amely magyarországi református ifjúsági találkozóból Kárpát-medencei találkozóvá fejlődött.

– Miért fontos önnek ennyire az ifjúsági munka?

– Kiskamasz voltam, amikor megtértem és hitre jutottam. Nem vallásos családból származom, és miután hívő lettem, eljártam a gyülekezetembe, ahol természetesen mindenki idősebb volt nálam. Nagyon szerettek engem, sok pótnagymamám és pótnagypapám lett, a lelkészék lettek a keresztszüleim, miután saját döntésem alapján megkereszteltek. Annyira megragadó volt ez a szeretet, hogy lelkészként mindezt szeretném tudatosabban átadni. A másik ok, hogy fiatalkorban formálhatók a legjobban az emberek, amikor még nem csontosodott meg a világról alkotott felfogásuk. Korunkban nagyon sok az elhagyatott fiatal, a digitális árva, akikkel senki sem tölt együtt minőségi időt, pedig nagy szükségük lenne rá. Engem nagyon vonz, hogy szerepem lehet a formálásukban, még ha nem tudom is egészen érthetően megmagyarázni, hogy miért. Azt hiszem, ezt hívják az Isten elhívásának.

Hegedűs Bence, fotó: Sebestyén László

A cikk megjelent a  Reformátusok Lapjában.

Istent keresem

Lk 1,1–25

„De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink