Egy közülünk

2019. december 24., kedd

A testetöltés titka az egész teremtett világ reménysége – emlékeztet karácsonyi üzenetében Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára.

„Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” János 1,3-4

A világosság és élet karácsonyi jelképei beragyogják otthonainkat és templomainkat ezekben a napokban: Jézus születésének jelenetei, csillagok, zöld fák és kicsiny gyertyák. De szembe találkozunk velük az utcákon és tereken, néha olyan helyeken is, ahol nem is számítanánk rájuk. A szimbólumok talán képesek átadni valamit az ünnep értelméből és öröméből, ami túlmutat a karácsonyi jelképek elüzletiesítésén.

Az idei karácsony kapcsán a testetöltés egy olyan mozzanatára szeretném a figyelmünket irányítani, amiről ritkán beszélünk, pedig mindannyiunk számára jelentőséggel bír. János evangéliuma úgy írja le Jézus születését, mint a teremtő Isten e világ iránti gondviselésének jelét. Általa lettünk. Ez a szentírásbeli megerősítése annak, hogy Isten szereti a világot; az egész világot. Az Ő jelenléte közvetíti és pecsételi ezt meg valóságosan az emberi életünkben. Jézus mindenek élete és világossága. Jézus a teremtés igéjeként közel van hozzánk, közöttünk van, egy közülünk. Értünk és üdvösségünkért jött közénk.

Át kell gondolnunk és éreznünk, sőt ünnepelnünk kell a karácsonyi üzenet jelentőségét Istennel való személyes kapcsolatunkban. Ám az evangélium szélesebb távlatokba helyezi életünket. A karácsonyi üzenet segít úgy tekintenünk mindenre és mindenkire, mint amiket és akiket Isten teremtett, mint az Ő akaratának és szeretetének jelére.

A szent család az emberiség nagy családját jelképezi, amit körülvesznek az állatok és mindaz, amit még Isten igéje által teremtett. A világ világosságára és életére, amit karácsonykor ünneplünk, még nagyobb szükség van egy olyan világban, amit emberi tevékenységünk és a Földért, közös otthonunkért való törődésünk hiánya fenyeget. A karácsonyi üzenet mindenkiért és mindenkiről szól.

A testetöltés – az, hogy Isten emberré lett és a teremtett világ részévé vált –, a karácsony csodálatos titka. Ez a titok arra emlékeztet minket, Isten nem csak az emberiséget, hanem az egész teremtett világot szereti, amelynek emberként mi is a részei vagyunk.

A világosság és élet nagyszerű és ragyogó jelképei nem csak arra szolgálnak, hogy örömöt és békességet hozzanak nekünk. Arra is ösztönöznek minket, hogy az egész teremtett világra új szemmel tekintsünk: mint amellyel a hit, remény és szeretet csodájában osztozunk.

A világ jövőjére nézve a karácsony üzenete világos mindannyiunk számára: Krisztus szeretete arra indít, hogy gondot viseljünk Isten teremtett világáról. Arra hívattunk, hogy az élet és a világosság jelei legyünk, hogy Krisztus jelenlétéről tanúskodjunk.

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikoumene.org

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió