„A lepra nem az, aminek gondolod!”

2020. január 26., vasárnap, Budapest

Ez a mottója az ebben az esztendőben január 26-ra eső leprások világnapjának. Földünkön napjainkban minden második percben újabb megbetegedést diagnosztizálnak, közülük minden ötödik gyermek. A lepramentes világ eléréséig tehát még nagyon sok feladatunk van.

 „A lepra nem az, aminek gondolod!” Naponta tapasztaljuk ennek a mondatnak a szomorú valóságát. Noha a lepra évtizedek óta gyógyítható, sok embertársunk ma is halálosnak és gyógyíthatatlannak gondolja. Mások azon csodálkoznak, hogy van még lepra a Földön. A betegek világában pedig tévesen azt hiszik, az egyetlen védekezés a kirekesztés, noha erre semmilyen ok nincsen. Van, aki szerint a lepra átok következménye, holott ez csak egy betegség a többi között, és az ebben szenvedőknek orvosra, gyógyszerre, segítségre, gondoskodásra van szükségük.

A leprabetegek ügye Jézustól kapott feladatunk (Máté 10,7–8). Minden forint adomány előbbre visz ahhoz, hogy megszűnjék ez a nyomorúság, az ezt előidéző vízhiány, alultápláltság és szenny. A Lepramisszió nyújtotta minden segítség egészen más életminőséghez vezet. Minden újabb kisgyermek beiskolázása a jövőt építi, hogy ne megbélyegzett kivetettként, hanem méltóságteljes emberként élhessen. Minden simogatás, az Evangélium vigasztalásának terjesztése gyógyír a sebzett lelkeknek, felemeli a megalázottakat és értelmet ad a kilátástalanoknak.

Sok dolgunk van még. Kongóban idén is szűrővizsgálatokkal, műtétekkel, felvilágosító- és jogvédő tevékenységgel szeretnénk segíteni. Emellett úttörő kezdeményezés támogatását vállaltuk: kongói egyházakat – papokat, lelkészeket és híveket – is bevonunk a munkába, és képezzük őket, hogy tekintélyükkel és szavukkal segítsenek átformálni a hamis gondolkodást, a kirekesztést, a megbélyegzést. Programunk a világosság és Krisztus szeretetének terjedését segíti, hogy a gyülekezetekből áradjon a lakosság felé: „A lepra nem az, aminek gondolod!” Indiában gyógyítással, műtéti beavatkozásokkal, komoly kórházi eszközök beszerzésével folytatjuk munkánkat. Etiópiában egészségügyi dolgozókat képzünk, hogy képesek legyenek felismerni és kezelni a leprabetegséget.

Várnak ránk, hogy segítsünk! „Ha fájlalod, hogy nem tudsz segíteni az egész világ nyomorúságán, segíts egyetlen emberen!” (Teréz anya)

A leprások világnapjának magyarországi központi ünnepségét január 26-án, vasárnap 16 órakor tartják az Újpesti Baptista Gyülekezet templomában (Kassai u. 26.). A résztvevők képes összeállítást tekinthetnek meg a Lepramisszió kongói, indiai és etiópiai munkájáról. Közreműködik Somoss Johanna zongoraművész. További információ az eseményről és a misszió tevékenységéről a lepramisszio.hu honlapon található.

Riskóné Fazekas Márta, a magyar Lepramisszió igazgatója

Istent keresem

Lk 9,18–27

„ Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink