Tanügyi koordinátorok tanácskoztak Berekfürdőn

2011. február 17., csütörtök

altA tanácskozáson megbeszélést folytattak többek között a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira indított iskolai gyűjtés eredményeiről, valamint az egyháztestek képviselői bemutatták felekezeti oktatási rendszerük aktuális gondjait.

A MRE Zsinata tanügyi osztályvezetője által összehívott tanácskozásra meghívást kaptak az egyes egyházkerületek tanügyi tanácsosai, a budapesti és a kolozsvári Református Pedagógiai Intézet (RPI és RRPI) igazgatói, az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) elnöke, valamint a Generális Konvent oktatásért felelős főgondnokai.

A tanácskozáson megbeszélést folytattak a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira indított iskolai gyűjtés eredményeiről. 2010-ben a kárpátaljai református gimnáziumok megsegítésére közel 11 millió forint gyűlt össze, melyet a Generális Konvent ugyanennyivel ígérte kiegészíten. Ez az összeg a kárpátaljai gimnáziumok négyhavi túlélését biztosítja. A gyűjtés sikeréhez az erdélyi kollégiumok mintegy másfél millió forintnyi összeggel járultak hozzá. Partiumban a gyűjtés még folyamatban van, de már túl vannak az első negyedmillió forinton. 



Az eddigi tapasztalatok felhasználásával a tanácskozáson számbavették a 2011 őszén újrainduló gyűjtés lehetséges céljait, ennek módszereit és eszközeit. Az erdélyi/partiumi javaslatok nyomán körvonalazódott egy intézményalapítási kezdeményezés, valamint egy Biblia-projekt. Előbbivel református óvodák indítására, utóbbival pedig a gimnazisták új fordítású Bibliával való ellátására szeretnének pénzügyi alapot teremteni.

A délvidéki egyháztest – belső egyházpolitikai okok miatt – visszautasította a közösségvállalást és nem képviseltette magát a tanácskozáson. A résztvevők ennek ellenére úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a Tiszántúli Református Egyházkerület kezdeményezéséhez, és az Oktatási Alap által részt vesznek a Református Jótékonysági Bálon, így kívánnak segítséget nyújtani az egyetlen délvidéki református óvoda megsegítésében.

Kárpátalja, Felvidék és az anyaország képviselői rövid körképben mutatták be felekezeti oktatási rendszerük aktuális gondjait. A romániai helyzetről az RRPI igazgatója, Bustya János számolt be, aki ismertette az új oktatási törvényt. 

A tanácskozáson alkalom adódott arra, hogy a tanügyi koordinátorokat tájékoztassák a két Pedagógiai Intézet ez évi terveiről, tevékenységéről és közös célú együttműködéséről. Jó alkalom volt a találkozás az ORTE egyesületi munkájának, valamint a Kárpát-medencei közös rendezvények – középiskolák találkozója, tanévnyitó, tanári  és intézményvezetői értekezletek stb.– naptárának áttekintésére és rögzítésére.


Forrás: reformatus.ro

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió