Erdélyi református templomok – Fotókiállítás a Millenárison

2011. február 15., kedd

 

Magyari Hunor fotóművész erdélyi református templomokat bemutató felvételeiből nyílt ingyenesen látogatható kiállítás Itt voltunk, itt vagyunk címmel a budapesti Millenáris Parkban.

Magyari Hunor fotóművész erdélyi református templomokat bemutató felvételeiből nyílt ingyenesen látogatható kiállítás Itt voltunk, itt vagyunk címmel a budapesti Millenáris Parkban.

alt„Bennünk vannak azok a közösségek (...), akik magyar nyelven hallgatják istentiszteleteiket, magyarul éltetik a Teremtővel ápolt kapcsolatukat” – szólt az anyaországi és határon túli magyarokat összekötő kapocsról a csütörtök esti megnyitón a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára.

Répás Zsuzsanna kiemelte: a középkortól kezdve több évszázad erdélyi templomait bemutató fényképeken kézzel fogható az egykori építők jövőbe mutató hite.

Magyari Hunor a megnyitó előtt ez MTI-nek elmondta: célja, hogy Erdély összes, mintegy 2000 református templomát megörökítse. „Látva a templomok állapotát, arra gondoltam, hogy valamit meg kellene őrizni belőlük és átadni az utókornak is” – fogalmazott.

Mint hozzátette, a munka 2002-ben indult az erdővidéki egyházmegyében, majd a küküllői, a görgényi, a székelyudvarhelyi és a hunyadi egyházmegyékben folytatódott; mindegyik tájegység templomainak fotói külön kötetben meg is jelentek.

A Millenáris kiállítása az utóbbi négy évben készült felvételekből válogat – jegyezte meg Magyari Hunor. A nagybaconi, szárazajtai, köpeci, sóváradi, kóródszentmártoni, kisbaconi, markodi, erdőszentgyörgyi és rigmányi református templomokat bemutató nagyméretű felvételek mellett 42 épülettel kisebb, 30x40 centiméteres fotográfiákon találkozhat a tárlat közönsége.

Magyari Hunor fotókiállítása február 20-ig tekinthető meg a Millenáris Piros Fekete Galériájában.

MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.