Megújult a Debreceni Református Nagytemplom

2011. február 14., hétfő

altÜnnepi istentiszteleten avatták fel vasárnap délelőtt Debrecen egyik legjellegzetesebb épületét, amely amellett, hogy megszépült belülről, már a kor turisztikai követelményeinek is megfelel.

Ünnepi istentiszteleten avatták fel vasárnap délelőtt Debrecen egyik legjellegzetesebb épületét, amely amellett, hogy megszépült belülről, már a kor turisztikai követelményeinek is megfelel.

Igehirdetésében Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök arról beszélt, hogy kellenek az embereket egybe tartó helyek, templomok, mert itt éljük meg, hogy az evangélium segítség a mindennapokban. „Ezért érdemes energiát áldozni és pénzt adományozni a megmaradására, megújulásra” - fogalmazott a püspök. Bölcskei Gusztáv szerint akkor segítség az evangélium az emberek számára, ha azzal a lelkülettel lépünk ki Isten hajlékából, amellyel a Bibliában Pál és társai, ugyanis ők nem várták, hogy hozzájuk menjenek az emberek, hanem megkeresték az őket.

alt

A 88 millió forintos felújítás során megújult a Kossuth-emlékhely, létrejött az egyházközség történetét bemutató kiállítás valamint egy olyan érintőképernyős virtuális bemutató eszköz, amelynek segítségével a látogatók információkat kapnak a történelmi eseményeknek otthont adó Nagytemplomról – tájékoztatta a gyülekezetet vasárnap Oláh István. A lelkipásztor elmondta azt is, hogy a látogatók személyes idegenvezetői készüléken, úgynevezett Audio Guide-on keresztül hallgathatják több nyelven a Nagytemplom történetét.

Két hónap alatt 8000 négyzetméteren lefestették a falakat valamint 37 ablakot cseréltek ki- ismertette a számokat Vad Zsigmond. A Debreceni Református Egyházmegye esperese hozzátette azt is, hogy az Európai Unió és a Magyar Állam 88 millió forinttal támogatta a projektet, amelyhez a 10%-os önrészt adományokból fedezte az egyházközség.

alt

Pajna Zoltán, debreceni alpolgármester, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az ünnepi alkalmon a református egyház és a város történetének elválaszthatatlanságát hangsúlyozta. Szerinte a Nagytemplom olyan kulturális értéket képvisel, amelyet a régióban és a Debrecenben élőknek is el kell ismerniük.

forrás: ttre.hu, fotó: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.