Az orosz államfő a ciprusi érseknél

2010. október 11., hétfő

altCiprusi hivatalos látogatása során D. Medvegyev orosz államfőt október 8-án a nikosiai érseki palotában fogadta Őboldogsága II. Krizosztomosz cipursi érsek.

Ciprusi hivatalos látogatása során D. Medvegyev orosz államfőt október 8-án a nikosiai érseki palotában fogadta Őboldogsága II. Krizosztomosz cipursi érsek.

„Mély örömmel fogadjuk ma szigetünk szellemi központjában, az Érsekségen a baráti Oroszország elnökét. Szeretném kifejezni Önnek az egész ciprusi nép, Ciprus összes hívőjének köszönetét azért a támogatásért, amelyet népünknek és Ciprus kormányának nyújtanak azon nemzeti kérdésben, amely már 50 éve foglalkoztat bennünket. A majd kétezer esztendő során az Egyház mindig e nép anyjaként lépett fel. Az elmúlt években csak nagyon rövid időszakok voltak, amikor valóban békében éltünk és nem kellett külső fenyegetéstől tartanunk. Az Egyház mindig arra törekedett, hogy vigasztalást és támogatást nyújtson a népnek, megtartsa elkötelezettségét atyái értékei iránt azon nehéz időkben, amelyeket a különféle hódítások idején élt meg. Az Egyháznak sikerült ezt az országot görögnek és ortodoxnak megtartania az évszázadokon keresztül. Továbbra is tartjuk magunkat ehhez az irányvonalhoz, bírván az ortodox Oroszország támogatását, mivel kapcsolataink mindig testvériek és barátiak voltak, és ilyenek is maradnak.” Őboldogsága tájékoztatta az orosz államfőt a sziget keresztyénsége történetének nevezetesebb momentumairól, a Ciprusi Ortodox Egyház jelenlegi helyzetéről, a többi Helyi Ortodox Egyházzal fenntartott kapcsolatairól és a más keresztény hitfelekezetek iránti viszonyáról.

Őboldogsága megjegyezte, hogy várják Őszentsége Kirill, Moszkva és egész Oroszország patriarchájának hivatalos ciprusi látogatását. Őboldogsága elmondta, hogy ez a látogatás „óriási örömmel” fogja eltölteni Ciprus ortodox hívő népét. D. Medvegyev orosz elnök válaszában megjegyezte, hogy Ciprus mindig is az orosz zarándokok és szerzetesek célpontja volt. Az orosz elnök hangsúlyozta: "Oroszország és Ciprus népei egyazon Egyházhoz tartoznak és szellemi közösség létezik közöttük", ami "kiemelkedően fontos az országaink közötti jó viszony fejlődése szempontjából". Nagyon fontos, hogy a két ország és népeik közötti kapcsolatok fejlesztésében az Egyház is szerepet játszik. Az orosz államfő elmondta, hogy országa támogatja Ciprus újraegyesítését. A ciprusi egyházfőnél tett látogatása után Medvegyev elnök megkoszorúzta Ciprus első elnöke, III. Makariosz érsek emlékművét. (szimandron.hu – 2010-10-11 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.