„A hónap foglyai”: 20 keresztyén észak-koreai koncentrációs táborban

2010. szeptember 12., vasárnap

altA Nemzetközi Emberjogi Társaság (IGFM) és az idea.de protestáns hírügynökség a "Hónap foglyaiként" 20 észak-koreai keresztyén nevét adta meg, akikért szeptemberben világszerte imádkoznak, s a kommunista kormányhoz írt levelek tömegében kérik szabadon bocsátásukat. A katolikus AsiaNews hírügynökség szerint május óta vannak koncentrációs táborban.

Többségüket Kuwal-Dongban (Pyongan Tartomány) vették őrizetbe, amikor egy földalatti gyülekezetben találkoztak. Hosszas kihallgatás után három személyt, akiket a gyülekezet vezetőinek tartottak, halálra ítélt a népbíróság, és kivégezték őket. A többiek az AsiaNews információi szerint a 15. számú koncentrációs táborban vannak. Közülük néhányan vendégmunkásként Kínában ismerték meg a földalatti egyházat. A sztálinista berendezkedésű országban tiltott mindenféle vallásos kultusz, kiéve az „örök elnök”, II. Kim-Sung  (1912–1994) és fia, a diktátor II. Kim-Jong tiszteletét. Becslések szerint az észak-koreai büntetőtáborokban 200 ezer ember sínylődik, köztük mintegy 50-70 ezer a keresztyének száma. A hivatalos állami statisztika a protestánsok számát 12 ezerre, a katolikusokét nyolcszázra becsüli, akik földalatti gyülekezetekben, titokban gyakorolják hitüket. A világ sok részéről azért ebben a hónapban küldik a keresztyének tiltakozó és kérő leveleiket, mivel Észak-Koreában szeptember 9-én ünnepelték a nemzet napját. (idea.de – 2010-09-12 – dr. békefy-röhrig klaudia - reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió