Megújult az egyházfőhatósági igazolás

2012. április 12., csütörtök

Az új egyházi törvény elfogadásával az MRE-nek a hivatalos egyházi nyilvántartásba-vételi eljárást meg kellett ismételnie. A nyilvántartásba vétel megtörtént, és ezzel párhuzamosan tartalmi változás állt be az egyházi belső jogi személyek jogi személyiségének igazolására szolgáló egyházfőhatósági igazolást illetően. Ismertetjük az Elnökség hivatalos tájékoztatását.

Figyelem: ez a cikk már elavult, az aktuális egyházfőhatósági igazolást új oldalunkon!

A Magyarországi Református Egyház Elnöksége nemrég tájékoztatta valamennyi egyházközséget arról, hogy „A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló" 2011. évi CCVI. sarkalatos törvény (a továbbiakban: Ehtv.) értelmében a Magyarországi Református Egyház a továbbiakban is államilag elsimert egyház, de mint ilyen, a hivatalos nyilvántartásba-vételi eljárást meg kellett ismételnie.

Az Elnökség tájékoztatása szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012. január 31. napján kelt határozatával 00002/2012. szám alatt nyilvántartásba vette a Magyarországi Református Egyházat. Ennek értelmében, az Ehtv. 7. § (2) alapján a Magyarországi Református Egyház jogi személy.

Ezen tény igazolására a korábbi gyakorlattól eltérően (amikor is a Fővárosi Bíróság vezette a bejegyzett társadalmi szervezetekről a nyilvántartást, és bocsátott ki erről igazolást) jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatok Államtitkársága jogosult. Az általuk kiadott igazolás elnevezése: „HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY"

Egyházfőhatósági igazolás: változatlan rend

Amennyiben valakinek az MRE jogi személyiségének igazolása érdekében erre a típusú igazolásra van szüksége, azt az MRE Zsinati Hivatal Jogi Osztályán igényelheti, a cikk mellékleteként csatolt (a jobb hasábban található) „kérelem egyházfőhatósági igazolás kiadásához" formanyomtatvány egyéb megjegyzés rovatában feltüntetve.

Az újbóli bejegyzés ellenére az egyházi belső jogi személyek jogi személyiségének igazolása változatlan formában, az egyházfőhatósági igazolással (továbbiakban: EFI) történik. Az EFI kiállítására és kiadására továbbra is az MRE Elnöksége jogosult. Az EFI igénylésének és kiadásának egyházon belüli rendje nem változik. Továbbra is az utóbbi években országos szinten megismert és használt, minden egyházmegye esperesi hivatalában elérhető, a református.hu hivatalos honlapunkról (református.hu/egyházunk rovatából) letölthető, „kérelem egyházfőhatósági igazolás kiadásához" elnevezésű, formanyomtatvány kitöltésével, az MRE Zsinati Hivatal Jogi Osztálya útján, szolgálati úton történő felterjesztéssel kérhető.

Az EFI kiadásának határidejére továbbra is, a vonatkozó ZS-133/2007. számú határozatban megállapított 15 napos ügyintézési határidő az irányadó. Ezen 15 napos ügyintézési határidő figyelembevételével szíveskedjenek továbbra is a jövőben számolni a kérelmek beterjesztésekor. Természetesen mindent megteszünk, hogy az igazolást a lehető legrövidebb időn belül kiállítsuk.

Egyházfőhatósági igazolás: tartalmi változás

Az egyházfőhatósági igazolás egyik tartalmi újdonsága, hogy a jövőben érvényesíteni szükséges az Egyházalkotmányban rögzített kettős képviseleti elv feltüntetését.

Ebből következően az egyházközségek, egyházmegyék és egyházkerületek esetében a jövőben csak és kizárólag mindkét képviselő (lelkészi és világi) kérelemben való pontos megjelölése esetén van módunk kiadni egyházfőhatósági igazolást, kizárólag az együttes képviseleti jogosultság feltüntetésével. A kettős képviselet feltüntetésétől eltérni kifejezett kérelem esetén sincs mód (amennyiben a mindennapi ügyintézés során nehézséget jelentene az együttes eljárás, két tanú aláírásával ellátott, az egyik képviselő által a másik képviselő részére meghatározott ügyre, vagy ügycsoportra adott meghatalmazással orvosolható a probléma).

Intézmények esetében az adott intézmény törvényes képviselője nevére készül az Igazolás.

További tartalmi újdonsága az EFI-nek az új állami jogszabályi alapokra való hivatkozás, valamint az egyes egyházi szervezetek jelenleg még nem létező, kialakítás alatt álló „törzsszámának" igazolása is. A belső nyilvántartási rendszer elvi alapjainak meghatározását követően tudjuk elkészíteni és bevezetni az egyes egyházi szervezetek nyilvántartási számát. Mindezek kidolgozása jelenleg már folyamatban van, a fejleményekről további értesítést ad a Elnökség.

A fentiekben ismertetett tartalmi változások a formai módosulást is magukkal hozták.

A tartalmilag és formailag megújult egyházfőhatósági igazolás megismerése érdekében tájékoztatásul csatolunk egy jelenleg használatos Egyházfőhatósági igazolás mintát.

Az egyházfőhatósági igazolás a törzsszámrendszer fent említett kialakítását követően is változni fog, úgy, hogy az ún. törzsszám is feltüntetésre kerül rajtuk.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.