72 óra, háromszáz csapat, nyolcezer ember

2012. október 16., kedd

Rohanó világban élünk. Számos fiatal nagyon elfoglalt: dolgozatok, zárthelyik, érettségi, szakkörök, edzések és a mindennapok nehézségei. Ennek ellenére közel nyolcezren döntöttek úgy, hogy október 11–14. között az idejük egy részét önkéntes munkával töltik a 72 óra kompromisszum nélkül programsorozaton.

Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány szervezésében október 11-én, csütörtökön kezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes programsorozat. Az akcióra jelentkezett fiatalok hetvenkét órán, azaz három napon át végeztek karitatív tevékenységet. A programra református, katolikus és evangélikus fiatalok mellett közel ezer, magát vallásosnak nem tartó fiatal is jelentkezett. A már ötödször megszervezett esemény fővédnöke a világ- és Európa-bajnok olimpikon, Hirling Zsolt volt, aki a tavalyi évben egy árvaházban volt önkéntes Kenyában.

Az országban több helyen is tartottak megnyitót október 11-én, csütörtökön. Budapesten az Erzsébet téren indult el a 72 óra kompromisszum nélkül. A megnyitót a szervezők egy padfestési akcióval kötötték össze. A mozgalom résztvevői és a vállalkozó kedvű, lelkes járókelők a Főkert Nonprofit Zrt. dolgozóinak segítségével újrafestették a megviselt állapotban lévő padokat. A nemzetközi kezdeményezés további öt országban is megvalósul: Csehországban, Ausztriában, Szlovákiában, Bosznia-Hercegovinában és Szlovéniában. A magyarországi akcióban erdélyi, felvidéki és cseh fiatalok is segítettek.

A sajtótájékoztatón Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára többek között elmondta, hogy a kormány különleges figyelmet fordít az önkéntes munka népszerűsítésére, éppen ezért nagyon örülnek a kezdeményezésnek.

Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa köszöntőjében az önkéntes akció jelmondatára hívta fel a fiatalok figyelmét, amit az 1Kor 3,22-ben: „Minden a tiétek!" Tarr Zoltán elmondta, hogy fontos tudni a levélből kiragadott ige folytatását is: „Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené." Ebben a szellemben kívánt áldott szolgálatot az önkénteseknek.

A katolikus egyházat Papp Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense képviselte. Papp Zoltán felhívta a figyelmet arra az érdekes egybeesésre, hogy a katolikus egyházban a megnyitóval megegyező napon kezdődött el a hit éve, amelynek célja Krisztus hirdetése az őt nem ismerők számára.

A megnyitón az önkéntesek megkapták a feladatokat, és közösen indították el a visszaszámlálást a 72 óra kezdetéig. A program végén a színpad előtt kigyulladtak a 72 óra fényei.

A hétvégi feladatok között szerepelt elhagyatott temetői sírok gondozása, játszóterek felújítása, takarítás, festés, de voltak olyan önkéntesek is, akik öregek, illetve fogyatékkal élők otthonába látogattak el. A szemétszedés alkalmával akadt olyan hely, ahol pár óra alatt több konténert is megtöltöttek hulladékkal az önkéntesek. Többen is megjegyezték, hogy a munka arra ösztönözte őket, hogy sokkal jobban óvják a környezetüket. Az öregek otthonában szolgálók meghatódva mesélték el, hogy milyen jó érzés volt közelebb kerülni az idősebb emberekhez. Ez arra indította őket, hogy szeretnének rendszeresen visszajárni látogatni az otthonba. A cseh vendégek elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat Magyarországon. Nagyon meglepte őket az önkéntesek hozzáállása, akiknek aktivitása példaértékű volt.

A megmozdulásban olimpikonok is részt vettek. Az önkéntesek által csütörtökön lefestett padok közül néhányat kidíszítettek a sportolók. „Szerintem nagyon fontos, hogy az ember végezzen – bárki, bármilyen – önkéntes munkát!"– mondta el Hirling Zsolt, az önkéntes mozgalom fővédnöke.

A 72 óra kompromisszum nélkül programsorozat záró alkalmát október 14-én, vasárnap délután tartották. Az önkéntesek az Erzsébet téren megtekintették az olimpikonok által festett padokat, majd átsétáltak az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány irodájába. A csapatok élménybeszámolókat tartottak, a szervezők levetítették a hétvégén készített képeket, videókat, és tortával vendégelték meg a jelenlévőket.

Ábrám Anna
Megjelent a Reformátusok Lapja 2012. október 21-i számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió