Alianz Imahét

2010. január 07., csütörtök

 alt„Tanúnak lenni”. Ez a központi témája az idei Alianz Imahétnek, melyet Európa 25 országában tartanak meg. Az alkalom január 10-17. között lesz, közvetlenül ez után jön az Egyetemes Imahét.

Az Evangéliumi vagy Protestáns Allianz előbb csak laza, inkább személyek és csoportok szövetségeként kezdte meg működését különböző reformációs egyházakban. Megalakulását 1846-ra teszik. Thomas Chalmers, az egyik alapító, a skót szabadegyházak prédikátora ötvenkét reformációs egyház képviselőit hívta meg Londonba, hogy szorosabb együttműködésüket kérje közös imádkozásra, s úgy döntöttek az „alapító atyák”, hogy minden évben január második hetében tartják meg Allianz Imahetüket. Egymás után alakultak meg a nemzeti szekciók, először főként német nyelvterületen, majd egyre szélesebb körben vált ismertté és sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az a statutum, elvi minimum-alap, ami összeköti a különböző felekezetek imaösszefogásra kész híveit, néhány mindenki által elfogadható alapelvre megy vissza. Ezek: a Biblia abszolút elsősége a Mindenhatóra, a kegyelemre, a teremtett világra, kijelentésre, megváltásra, végítéltre és beteljesülésre vonatkozó tanításban. A Szentírás isteni inspirációja és tévedhetetlensége. Az emberek megváltásra szorultságának elismerése. Az emberek megváltása egyedül Isten kegyelméből megy végbe, Jézus áldozatáért. A Szentlélek adja és munkálja a megtérést és az újjászületést. A hívők általános papsága. Jézus Krisztus látható visszajövetele, a halottak testi feltámadása ítéletre és a megváltottak örök élete. Honlapjaikon imakalendáriumot, havi imatémákat olvashatunk. Különlegességük a harmincnapos imádkozás az iszlám világért, amelynek során imával kísérik a muzulmánok Ramadán böjti hónapját. De ugyanígy szerveznek világimanapot az üldözött keresztyénekért. Az idei imaheti anyagot a csehek és a hollandok dolgozták ki – nyilatkozta Jürgen Werth (Wezlar), a német Allianz igazgatója. Szerinte a mai keresztyénségnek nagy szüksége van az első bizonyságtevők lelkületére. Jézus Krisztus bizonyságtevőiként a keresztyéneknek ma a világot meg kell tudni ismertetniük Istennek földöntúli eredetű, de az egész világra irányuló irgalmasságával, ami Isten igazságosságában jelenik meg. Az imatémák között a misszió és az evangélizáció mellett megjelenik sok hétköznapi emberi gond is: a munkahelyek megmaradásáért, a gazdasági fellendülésért, a képzésért, a házasságokért és a családokért, vagy a külföldiekkel kapcsolatos emberséges magatartásért is szólnak majd a könyörgések. Miden este külön imádkoznak az ENSZ millenniumi céljaiért is. Ennek egyik fő témája: a világméretű nagy szegénység megfékezése 2015-ig, és a gyermekhaladóság 75 %-os csökkentése, továbbá a nemek közötti egyenlőség tényleges megvalósítása. (idea.de – 2010-01-06 – ©dr. békefy- dr.békefy-röhrig klaudia)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió