A cigányokért imádkoztak

2013. április 18., csütörtök

A baracskai büntetés-végrehajtási intézetben tartották az idei roma imanap ökumenikus rendezvényét.

A Roma Kultúra Nemzetközi Napja évről évre mind szélesebb körben megtartott rendezvényeihez kapcsolódik az amerikai presbiteriánus egyház kezdeményezése, az európai romákért szervezett imanap, melyet 2010 óta – a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának koordinálásával – hazánkban is megtartanak. Az imanap első magyarországi helyszíne a budapesti Szilágyi Dezső téri templom volt, majd – a Református Börtönmisszió bevonását követően – 2011-ben a Dunaújváros-Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, 2012-ben pedig Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma.

Az idei, számos református gyülekezetben – közel azonos időpontban – megtartott imanapi eseménysorozat központi, ökumenikus rendezvényére 2013. április 11-én, csütörtökön ismételten Baracskán, a büntetés-végrehajtási intézet étkezdéjében került sor. A Magyar Televízió Egyházi és Vallási Szerkesztőségének munkatársai által rögzített imanapon a fogvatartottak mellett számos egyházi és világi meghívott megjelent.

Az alkalom a magyarországi cigány himnusz („Zöld az erdő...") eléneklésével kezdődött. Majd Szénási Jonathan Sándor intézeti református lelkipásztor megnyitó szavait követően Szeidl Tamás bv. alezredes, intézetparancsnok, Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára, Solymosi Imre, az Országos Roma Önkormányzat Keresztény Roma Missziójának igazgatója és Dani Eszter, református lelkész, a Zsinati Hivatal Missziói Irodájának vezetője köszöntötték az egybegyűlteket.

Az Agapé Gyülekezet Gyöngyösoroszi Cigánymissziójának szolgálata után Steinbach József dunántúli református püspök, a MEÖT elnöke hirdetett igét. A református egyházvezető mondanivalójának alapjául ez alkalommal a Filippibeliekhez írt levél 4. részének egy – az embert erőtlenségével, törékenységével szembesítő – részletét (12–13 vers) választotta, s egy személyes élményének felidézésével hozta minden jelenlevő számára egészen közelivé azt a pillanatot, amelyben az erős Istenre tekintő erőtlen ember – Krisztus által – maga is erőssé lesz.

Az alkalomra készült prezentáció megtekintése alatt az intézet fogvatartottjai olvastak fel imádságokat és könyörgéseket a megbékélésért, s egymás kölcsönös elfogadásáért, megbecsüléséért, majd Dúl Géza plébános, a Magyar Katolikus Egyház cigánypasztorációs referense rövid előadásában Zákeus példáján mutatott rá, hogy keresztyéni felelősségünk a cigányságban is az Istenképűséget látni. Ezt követően Farkas András, a budapesti Jezsuita Roma Szakkollégium operaénekes szakos hallgatója énekelt két számot, akit az ugyancsak szakkollégista Berki Tamás kísért.

Bakay Péter lelkipásztor, a Magyarországi Evangélikus Egyház cigánymissziós referense, Pálnak a Filippi börtönbeli élményéből kiindulva beszélt szabadságról és szabadulásról – kitérve rá, hogy valóságosan csak az szabad, akit a Fiú szabadított meg. Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára osztotta meg a jelenlévőkkel gondolatait. Saját munkájából és önnön személyéből kiindulva mindannyiunk fő feladatául azon közösség építését jelölte meg, amelynek életünk adott pontján épp tagjai vagyunk.

A fogvatartottak énekeinek elhangzása után L. Molnár István lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház börtönmissziójának vezetője, majd Benedek Ede, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának képviseletét ellátó bv. alezredes tartott egy rövid összegzést.

Az Agapé Gyülekezet cigánymissziósainak újbóli szolgálatát követően az imanap zárásaként a jelenlévő lelkipásztorok áldása következett, melynek során a korábban röviden megszólaló lelkészeken kívül – többek között – Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ igazgatója, valamint Schönberger András bv. főrabbi is áldást kért a jelenlévőkre.

A Roma Kultúra Nemzetközi Napjáról. 1971. április 8-án a London melletti Orpingtonban nyolc országból (Csehszlovákia, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Magyarország, Írország, Spanyolország, Jugoszlávia) érkezett cigány értelmiségiek részvételével ült össze az I. Roma Világkongresszus (World Romani Congress). Az Egyházak Világtanácsa és az indiai kormány szervezésében lebonyolításra került nagy jelentőségű esemény emlékére 1990 óta e napot mind több helyen a Roma Kultúra Nemzetközi Napjaként (International Roma Day) ünneplik, melyről 1993 áprilisától kezdve hazánkban is rendszeresen megemlékeznek. (Az ünnep ugyan hivatalossá csak 2005-ben, a Roma Integráció Évtizedének első évében vált, amikor az Európai Parlament határozatot hozott róla, hogy április 8-a Európában ezen túl a „roma kultúra világnapjaként", illetve a „romák éves napjaként" kerüljön megrendezésre.)

Missziói Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.