A Csend Éve népszerű német nyelvterületen

2010. augusztus 26., csütörtök

altFedezzük fel Isten életritmusát! – ez a mottója az egyre népszerűbb kezdeményezésnek, amely során sok szó esik a csendről szóló bibliai helyekről, így átélni Istent a csendben.

„Először azt gondoltam, az imádkozás beszélgetés. De megtanultam, hogy az imádkozás nem puszta hallgatás, hanem meghallgatás, ráfigyelés” – írta egykoron az imádkozásról S. Kierkegaard dán filozófus-teológus. Ez a gondolat is motiválta a Csend Éve kezdeményezőit, akik egészséges egyensúlyt szeretnének kialakítani a munka és pihenés, az isteni életritmus és az emberi tevékenység között. Nem az a kérdés, hogyan lehet a hétköznapok hektikus nyugtalanságában csendet teremteni, hanem az, hogyan lehet Isten csendjéből élni. Istent a csendben élni át, és jelenlétébe csendben elmerülni, imában megnyílni Előtte, figyelni Igéjére – ez mozgatja a program résztevőit. A csend és az elcsendesedés alkalmait hasznosan lehet beépíteni a hivatásba, a családba és a gyülekezetbe. Döntéseinket Isten előtt hozhatjuk meg. 

alt

Az év során sorra veszik a programban azokat a bibliai helyeket, melyekben a csendről van szó, főként a zsoltárokban, és más ó- és újszövetségi  helyeken. A németországi és svájci internetes felületek hasznosítható gazdag segédanyagokat kínálnak gyülekezeti és egyéni felhasználásra. Foglalkoznak a fiatalok és a csend, gyermekek és a csend kérdéskörével, ötleteket, gyakorlati szeminárium-programokat nyújtanak. Ugyanígy családoknak, csoportoknak és minden korosztálynak kínálnak gyakorlati segítőanyagot. Könyvek jelentek meg ebből az alkalomból, melyek a napi kapcsolatot segítik ápolni Istennel.

Már a címek is vonzóak: „Napi útravaló a csend idejéhez” – „Istennel a csendben” – „Személyes bibliaolvasás” – „Találkozás Istennel és feltöltekezés erejével” – „Jöjj velem a csendbe! – kreatív lapok az asszonymunkához” – „Csend – Ima – Bibliaolvasás – Isten jelenlétében élni” – „Növekedésünk csendességben – utak a Jézusban beteljesülő élethez”. A program igei mottója: „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén (Jézus), kiment, és elment egy puszta helyre és ott imádkozott” (Mk 1,35) . Internetes elérhetőségek: bibellesebund.ch – jahrderstille.ch – jahrderstille.de. (livenet.ch – bibelonline.de – 2010-08-26 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.