A hamburgi evangélikus püspöknő, Jepsen lemondott hivataláról

2010. július 19., hétfő

altMaria Jepsen hamburgi evangélikus püspöknő püspöki ciklusa lejárta előtt visszalépett hivatalából. Az elmúlt napokban a püspöknőt éles támadások érték egyik lelkésze ügyében elmulasztott döntése miatt.

Újságírók előtt Maria Jepsen kijelentette: hitelességét tették kérdésessé az utóbbi időben, s ezért nem kívánja püspöki szolgálatát tovább folytatni. A vádak azért érték, mert az egyik lelkésze ellen hozott visszaélési vádakat nem kezelte megfelelően. A korábban Ahrensburgban szolgált lelkész ellen többen azt hozták fel, hogy a 80-as években serdülő fiúkkal és lányokkal követett el szexuális visszaéléseket. A püspöknő 2010 tavaszán tudta meg hivatalosan is a visszaélést, de egy „Spiegel”-híradás szerint már 1999-ben tudott erről. A püspöknő szerint a lelkész valamikori visszaéléséről eddig csak egy asszony tájékoztatta őt. A visszaélés szó el sem hangzott – nyilatkozta a püspöknő. De jelentkezett közben az a tanú, aki már 1999-ben egy kongresszuson futólag megemlítette a visszaélést a püspöknőnek. A lelkészt 1999-ben elmozdították szolgálati helyéről, 2001-ben pedig nyugdíjba ment. Sem az ügyészséget nem tájékoztatták akkoriban erről, sem egyházbírósági eljárás nem indult a lelkész ellen. Azóta mindkét helyen megtörtént a bejelentés, de az ügyészség szerint az ügy elévült. Maria Jepsent 1992-ben választották meg püspöknővé, ő volt a lutheránus világban az első női püspök. 2002-ben további tíz évre kapott megbízást a tisztség betöltéséhez. (tagesspiegel.de – RV.de – 2010-07-19 - dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →