A kormány fittyet hány az egyházi iskolák támogatására - csaknem 15 ezer forinttal jut kevesebb

2010. február 22., hétfő

altElfogadhatatlan az egyházi iskolába járó gyerekek diszkriminációja – hangoztatják református és katolikus egyházi vezetők. A Magyarországi Református Egyház Zsinata a múlt héten közleményben is tiltakozott a megkülönböztetés ellen. A katolikus egyház is felemelte szavát.

Az MKPK szakértői testülete „elfogadhatatlannak tartja az egyházi iskolákba járó gyermekek ilyen súlyos diszkriminációját”, egyúttal kéri a kormányt: haladéktalanul küldje meg a számítás alapadatait és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleményét.

A gazdasági bizottság szerint a kiegészítő támogatás összegének meghatározásánál a kormány – a törvényekben és a vatikáni szerződésben foglaltaktól eltérően – most sem vette figyelembe az egyházak számításait és az ÁSZ korábbi útmutatásait. A kormányrendeletben meghatározott pótlólagos támogatás összege gyermekenként átlagosan 34 272 forint, amit másfél éves késéssel, 2010. első félévében két egyenlő részben kell kifizetnie a kormánynak.

Arról is írtak, hogy a kormány négy nappal a zárszámadási törvényben előírt határidő után hozta nyilvánosságra az egyházi oktatási intézmények 2008-ról még elmaradt kiegészítő támogatásának összegét. A kormányrendeletből nem derül ki, hogy „a számítást az ÁSZ – a zárszámadási törvényben előírtak szerint – ellenőrizte-e, s ha igen, mi volt arról a véleménye”.

A sajtóból is ismert, hogy a kormány a 2008. évre pótlólag járó kiegészítő támogatás összegét több alkalommal, többféle számítás szerint próbálta meghatározni. A hivatalosan is megküldött számítások szerint első alkalommal gyerekenként 3828 forint visszafizetési kötelezettséget számoltak ki. Pár napon belül megállapították, hogy az egyházi iskolákba járó gyerekeket megilleti további 9382 forint, majd rövid idő múlva már újra az egyházaknak kellett volna visszafizetniük gyermekenként 6 forintot a számítás szerint.

Öt hónap leforgása alatt a 2009 májusára összegyűjtött önkormányzati adatokból ötféle számítást készített a kormány, de egyik számítás sem felel meg a jogszabályoknak, illetve az ÁSZ korábbi útmutatásának – összegezték.

A gazdasági bizottság annak a véleményének is hangot adott, hogy a katolikus egyház vezetői „nem mondhatnak le az iskoláikba járó gyerekek szülei nevében a diákjaik után járó támogatásról, ezért javasolják, hogy az MKPK tegye meg a szükséges lépéseket”.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége múlt szerdán közleményben szólította fel a kormányt, hogy késedelem nélkül alkosson rendeletet az egyházi közoktatási intézmények 2008-as kiegészítő támogatásának elszámolásáról.

A zsinat lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv aláírásával közzétett nyilatkozat hangsúlyozta: a kormányrendelet hiánya „azt a jogos aggodalmat kelti, hogy a kormány az egyházi fenntartásban működő közoktatási intézmények diákjait és azok családjait szándékosan megkülönböztetetten hátrányos helyzetbe kívánja hozni”.

Az egyházak a közoktatási intézményeik fenntartására úgynevezett kiegészítő normatívát kapnak, amelyet a tanulók létszáma után az alapnormatíván felül folyósít nekik az állam annak megfelelően, hogy az önkormányzatok átlagosan mennyit költöttek az előző évben szintén az alapnormatíván felül iskoláikra, óvodáikra.

Az egyházak az aktuális kiegészítő összegeket az előző évből kiszámolt érték szerint kapják meg havi lebontásban. A tényleges költségeiket figyelembe véve azokat évről évre ki kellett egészíteni a zárszámadási törvény alapján, úgynevezett korrekciós összegekkel.

Az Állami Számvevőszék 2008-as vizsgálata megállapította: 2005-ben és 2006-ban az összes egyházi iskola kiegészítőnormatíva-kifizetését tekintve 2,7 milliárd forint tartozást halmozott fel az állam. Ezt az összeget azóta sem kapták meg az egyházak.

(MTI)

A Kormány 30/2010. (II. 19.) Kormány rendelete az egyházi közoktatási intézményfenntartókat megillető, a 2008. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló közoktatási kiegészítő támogatás összegéről

A kép, amelyen a Lévay József Református Gimnázium épülete látható, illusztráció

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.