A lelkészfeleségek nézőpontja

2017. július 15., szombat

Újraindult a Lelkészfeleségként elnevezésű blog, amelyet lelkészfeleségek írnak társaiknak. Céljuk, hogy a feleségeken keresztül segítsék a lelkészcsaládok életét, megelőzendő akár kríziseket is. A tabudöntögető bejegyzésekről Szőke Etelka lelkészt, házaspár- és családterapeutát, a blog egyik szerkesztőjét kérdeztük.

Miért vágott bele a Lelkészfeleségként blog írásába, szerkesztésébe?

Gyakran találkozom krízisben lévő lelkészcsaládokkal. Ugyanakkor úgy látom, nehéz vállalniuk a gondjaikat, nehéz szembenézniük azzal, hogy baj van. És ha mégis megteszik, az rendszerint már az utolsó utáni pillanatban történik. Ekkor már nem könnyű a sok felhalmozódott nehéz érzést kisimítani. Az oldalt éppen azért tartom jó lehetőségnek, mert megelőző jellege van, hiszen folyamatosan aktuális témákat vet fel. A blogon név nélkül is hozzá lehet szólni a cikkekhez, így olyan dolgokat is ki lehet mondani, meg lehet kérdezni, amelyeket egyházi-hivatalos közegben esetleg nehéz lenne.

Milyen témákkal készülnek mostanában?

Szeretnénk felmérni, hogy mire van igény, de persze vannak ötleteink is. Tervezünk foglalkozni például a lelkészcsaládok és a gyülekezetek közötti határokkal. Fontos tudatosítani ugyanis, hogy hol szükséges és hol szükségtelen meghúzni ezeket. Sokféle gyakorlat ismert, de talán érdemes lehet tudatosítani, mit miért teszünk. Nem feltétlenül szeretnénk megmondani a tutit, inkább a közös gondolkodást segítenénk.

Van visszajelzésük?

Föltettünk egy részletes, a lelkészcsaládok életét aprólékosan végigjáró kérdőívet a blogra. Ebben érdeklődünk például arról, hogy a lelkészgyerekek miként vannak jelen a gyülekezetben, hogy miként gyakorolják a hitüket a gyerekek és a szülők a család közösségében, vagy hogy mennyire működik a lelkészházaspár érzelmi és intim kapcsolata. Azt reméltük, hogy húsz-huszonöt ívet visszaküldenek. Meg­lepetésünkre már nyolcvanöt család válaszolt a kérdéseinkre.

Mi derült ki ebből?

Az, hogy támogatnunk kell a lelkészcsaládokat, mert hosszú távon krízisbe juthatnak. A krízis sosem baj, hanem lehetőség az alapok újrarendezésére vagy a növekedésre. De a krízis nehéz időszak is, és a gyülekezetet is megterhelheti. Jobb lenne folyamatában megküzdeni a nehézségeinkkel, és nem csak az utolsó pillanatban. A legégetőbb problémák között találtuk azt is, hogy a lelkészpárok érzelemszegény házasságban élnek, vagyis a párkapcsolat fő értéke a közös szolgálat. Az intimitást könnyű így elveszíteni. Feszültséget okoz­hat a gyülekezetnek való megfelelés és megfeleltetés kényszere is.

Segíthet a blog?

Reméljük, hogy igen. A lelkészfeleségeken keresztül a lelkészcsaládokat is szeretnék megszólítani a bloggal. Közösséget szeretnénk építeni a virtuális világ segítségével, de létrehívva személyes találkozókat is. Igény esetén akár pártréningeket is szervezhetünk. Ötleteink vannak, de előbb lássuk meg, mi akar ez lenni, és mit szeretne ebből létrehozni az Úr.

Szőke Etelka református lelkipásztor, házaspár- és családterapeuta, lelkigondozó és pártréner. Tizennégy éve dolgozik a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálatánál. Családjával Dunakeszin él, férje itt szolgál. Két gyermek édesanyja. A blogot két társával szerkeszti: az ötgyermekes Gergelyné Molnár Líviával, aki ma­ga is lelkipásztor, valamint Esztergály-Pintér Brigittával, aki klinikai fogászati higiénikus.

Hegedűs Márk

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. július 16-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.