A nagy csend

2016. szeptember 26., hétfő

„Megrendültem a ma reggeli istentiszteleten." Bogárdi Szabó István püspök szubjektív koreai útinaplójának harmadik része.

Keresem még a szót – kicsit csalódtam a reggeli istentiszteleten. Pedig minden úgy történt, ahogy vendéglátóim eltervezték. A repülőtérről egyenesen a Presbyterian Church of the Lord-ba mentünk. Jeong Chae Hwa, a budapesti koreai gyülekezet lelkésze, autóba ülve rögtön ismertette a menetrendet. Azt is elmondta, hogy a gyülekezetet 1986-ban alapították a főváros folyóparti részén, hogy tíz év után már telket vettek és felhúzták rá ezt a megachurch-öt. A gyülekezet nagy támogatója a magyarországi koreai missziónak.

A honlapjukon is látható, hogy templomuk nagyban elüt a „hagyományos” koreai templomoktól: óriási léptékű, többemeletes nagy tömb ez, mint valami malom, benne ezernyi szoba-terem mindenféle tevékenység számára (a lelkész hivatala a földszinten van, de van privát szobája is legfelül, az ötödiken). Maga a templom pedig hatalmas, legalább két-háromezer ember befogadására alkalmas tér. Vasárnaponként négy istentiszteletet tartanak, és havonta egy angol nyelvűt is, a Szöulban dolgozó külföldieknek. De ma nem angol-vasárnap van, így a prédikációmat angolul mondom, a lelkész pedig felolvassa Chae Hwa előre elkészített fordítását.

A lelkész szerint kétezren voltak az istentiszteleten, és amikor a végén intett, hogy menjünk az ajtóhoz kézfogásra, elszontyolodtam: az egész éjszakás repülőutat csak végigültem (szundikáltam) valahogy, de kétezer kézfogás talán sok lesz. Persze, csak pár százan jöttek ki a mi ajtónknál, és a végére egészen szabatos kiejtéssel tudtam jó napot kívánni.  

Fotó: Jeong Chae Hwa

És akkor a csalódás-féléről. Az szép és megrendítő volt, ahogyan az egész gyülekezet vigasztalt egy gyászoló családot, feléjük fordulva, imádságba zárva őket. A zenekar és a 150 tagú kórus, a teli torokkal éneklés igazán dél-koreai volt, és persze az egész hang- és képtechnika. Talán a kedvemért (?), egy amerikai éneket is választottak (Amazing Grace), és derűsen megtapsolták a felnőttkonfirmációra jelentkezőket. De a csend! Az meglepett.

Legutóbb, amikor egy koreai istentiszteleten vettem részt, a lelkész imája után egyszerre mindenki hangosan imádkozni kezdett – koreaiul, mintegy három-négy percig, s aztán egyszerre abba is hagyták. Most nem volt efféle értelmes glosszolália (ahogy azt Pál kívánja a Korinthusi levélben). Most csend volt. Három percig. Kétezer ember hallgatott. Vagyis dehogy! Nem hallgattak ők, hanem a szívük kimondhatatlan imádságait mondták.

Azzal kezdtem, hogy csalódtam – de megtaláltam a szót: megrendültem. A koreai keresztyének ismerik azt is, hogyan lehet egyéninek megmaradni a tömegben, és ismerik azt is, amikor az egész közösség lesz egy hanggá, egy szívdobbanássá – ez a csend éppoly telített volt, mint a magányos imádkozóé. Vajon ilyen lehetett az a nagy csend a mennyben, a hetedik pecsét feltörésekor (Jel 8,1)?

2016. szeptember 25. (vasárnap), Szöul

Bogárdi Szabó István

Szubjektív útinapló Koreából
Szeptember 24. és 30. között Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke részt vesz testvéregyházaink, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) zsinati ülésein. A püspök minden nap egy írással jelentkezik Koreából, hogy beszámolóiból jobban megismerjük távol-keleti hittestvéreink életét.

Istent keresem

5Móz 30

„Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →