A pápa beszéde az újságírók hivatásáról

2010. október 08., péntek

alt„Istent helyezzétek mindig az értékskála csúcsára!” – mondta XVI. Benedek a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa katolikus sajtókongresszusának záró napján.

„Istent helyezzétek mindig az értékskála csúcsára!” – mondta XVI. Benedek október 7-én, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa ötödik alkalommal megrendezett katolikus sajtókongresszusának záró napján.

altKöszöntőjében üdvözölte Claudio Maria Celli érseket, a pápai dikasztérium elnökét, továbbá a 85 országból érkezett mintegy 200 újságírót. Beszédében szólt a média világának rohamos fejlődéséről, átalakulásáról, amelyben a katolikus sajtónak sajátságos szerep jut. Egyrészt az írott sajtó a mai globalizált és „antennákkal teli” világban betöltött szerepéről, másrészt pedig annak „katolikus” jellegéről, amely mindig a valódi igazság útján halad. Az igazság buzgó szívvel és értelemmel, továbbá hozzáértő és képzett módon való keresése a katolikus újságíró állandó feladata – mondta az egyházfő. Sajnos a mai virtuális világban fenn áll annak a veszélye, hogy az ember egyre messzebb kerül a valóságtól, amely a helyes és a valódi igazság kutatását is lehetetlenné teszi. A katolikus sajtó arra hivatott, hogy eszközein keresztül nap mint nap értelmet adjon küldetésének. A keresztény hit és a kommunikáció közös strukturális felépítése nem más, mint az, hogy az eszköz és az üzenet megegyeznek: Isten Fia, a megtestesült Ige egyben az üdvösség üzenete és a megváltás megvalósulásához szükséges eszköz is. Nem egyszerű ez a koncepció, de mindenki számára hozzáférhető – fejtette ki a pápa. Az egyház éltető ereje maga Krisztus, az Ő nevében kíséri az embert a megváltás felé vezető úton. Az írott szó mindig a közlés alapvető eszköze marad és még a képekkel teli civilizációban is teljes mértékben megőrzi értékét. Ebből a rövid gondolatmenetből is érthetővé válik, hogy a kommunikáció kihívásai az Egyház és mindazok számára, akik részt vesznek küldetésében, nagy elkötelezettséget kíván. Mindazok, akik a katolikus médiában tevékenykednek, és nem akarnak „csak zengő érc, vagy pengő cimbalom”-ként élni (v.ö. 1Kor 13,1), erős hittel kell, hogy rendelkezzenek mindig Istent helyezve az értékskála csúcsára. Feladatotok, hogy segítsétek a mai embert eljutni Krisztushoz, az egyetlen Megváltóhoz, továbbá, hogy soha ne hagyjátok a remény lángját kialudni a ma és a jövő érdekében. XVI. Benedek imáiról biztosította a világ katolikus újságíróit és apostoli áldását adta rájuk. A katolikus sajtó kongresszusán részt vett Neumayer Katalin, a Magyar Kurír főszerkesztője, valamint P. Harmath Károly OFM, az újvidéki Agape könyvkiadó alapítója. (RV.de – hu – 2010-10-08 -  dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió