A Zsinat lelkészi elnöke a kvóta-népszavazásról

2016. szeptember 19., hétfő

„Ha néptömegek hagyják el otthonukat, keresztyéni felelősségünk emlékeztetni a döntéshozókat arra, hogy a problémát helyben kell megoldani, és ezért nekünk is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt" – mondta a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke szeptember 19-én az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: a legfontosabb feltenni a kérdést, hogy azokban az országokban, ahol van, miért van háború, és az alapvető problémát kellene megoldani, amely miatt embertömegek menekülnek. Hozzátette: a református egyház mindig megkülönböztette a migráns- és a menekültkérdést, és mindig kérte is, hogy ezt a kettőt ne keverjék össze.

A református püspök kitért arra, hogy a közelmúltban többször folytatott megbeszélést a német református egyház képviselőivel, akik elmondták, a németek úgy gondolkodnak, ha ma megszületik egy német gyerek, körülbelül harminc év kell ahhoz, hogy munkába álljon, és adófizető állampolgár legyen, egy migráns estén viszont ehhez elég három év. Ez azonban „téves kalkuláció" és "késleltetett öngyilkosság" – fogalmazott –, hiszen még ha sikerül is három év alatt integrálni egy embert, vele együtt a családja révén 8-12 ember "lép be a rendszerbe".

Az MRE Elnökségi Tanácsa múlt szerdai közleményében arra kérte az egyház gyülekezeteinek tagjait és minden magyar állampolgárt, hogy vegyenek részt az október 2-i népszavazáson, és „legjobb meggyőződésük szerint adják le szavazatukat". Bogárdi Szabó István erről elmondta, a református egyház vezetősége a rendszerváltás óta minden országgyűlési, önkormányzati választás, illetve népszavazás előtt arra buzdította egyháza tagjait, illetve minden magyar állampolgárt, hogy gyakorolják állampolgári jogaikat.

Figyelembe kell venni – tette hozzá a református püspök –, hogy a rendszerváltás előtt, ha föltettek egy kérdést, arra csak egyféle választ lehetett adni, és „úgy érezzük, hogy még egy emberöltő után is tanulnia kell Magyarországnak annak a szép felelősségét", hogy szabadságában áll választani, igennel vagy nemmel felelni.

MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió