A református oktatás a leghatékonyabb

2012. szeptember 01., szombat

Százötvenhét református iskolában, több mint negyvenötezer diák kezdi meg a tanévet hétfőn – hangzott el a Kunhegyesen tartott országos református tanévnyitó istentiszteleten. Átadták a Makkai Sándor-díjakat, Bibliát kapott minden kilencedikes, Bölcskei Gusztáv püspök pedig felemelte szavát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében.

Olyan, mintha „egy középkori lovagi torna kezdetén lennénk" – mondta prédikációjában Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke, a karzaton felsorakozó számtalan iskolai zászló láttán. A szeptember elsejei istentiszteleten kiemelte: az itt jelenlévő zászlósok azért vannak egymás mellett, hogy együtt tudjanak küzdeni azon az úton, amelyet Isten rendelt.

Kunhegyesen tartották az idei tanévnyitó istentiszteletet

A püspök kitért a Sepsiszentgyörgyön – a tanévnyitóval szinte egy időben tartott – tüntetésre, melyet a Székely Mikó Kollégium körül kialakult események miatt tartottak. Mint ismeretes, egy bírósági döntés értelmében a román állam visszavenné a református egyháztól a kollégiumot, és az épület egy évtizeddel ezelőtti visszaszolgáltatását végrehajtó bizottság tagjait börtönbüntetéssel sújtaná – a döntés még nem jogerős. „Jogőrzés helyett jogorzás van (...) egy jogtalan, Isten és az ember joga ellen meghozott döntés kényszeríti őket arra, hogy saját, jogos tulajdonuk elorozásával szemben tiltakozzanak" – mondta Bölcskei Gusztáv. Hozzátette: „lélekben ezekkel a zászlókkal nekünk is ott a helyünk. Nem ordibálva, nem »fröcskölődve«, hanem megállva és hirdetve, csak a Krisztusban megnyert igazságunk szabadít fel a hazugság, jogtalanság és az erőszak leigázó hatalma alól." A mintegy ezer fős gyülekezet fennállva, elcsendesedve imádkozott az erdélyi testvérekért.

„Olyanokat bíztak ránk, akiknek a lelke már a jövő házában van. Mert a felnőtteké, az idősödőké inkább már a tegnap vagy a ma házában van. Nem mindegy, hogy hogyan készítjük a jövő házát" – mondta a püspök. A tanárokhoz, nevelőkhöz is szólt: „rátok vannak bízva, hát legeltessétek őket! Lássátok meg a gyengét, az elkóboroltat, ügyeljetek arra, hogy egymás előtt békességben legyenek, ne taszigálják egymást és ne szorítsák ki a gyengét."

Bölcskei Gusztáv hirdetett igét az alkalmon

Nevelés és szilárd értékrend

„A reformáció hagyományaihoz hozzátartozik a templom és az iskola egysége. Jól tudjuk, hogy az elmúlt évtizedek megbontották ezt az egységet, és most lassan-lassan építjük újra az Úr Isten végtelen kegyelmével" – mondta tanévnyitó beszédében Huszár Pál a Zsinat világi elnöke. A dunántúli főgondnok felidézte az egykori protestáns peregrinus diákokat, akik Európa számos egyetemén tanultak, majd hazahozták a megszerzett tudást, hogy itthon kamatoztassák azt. „Ma különösen időszerű ez (...) jó lenne, ha ma is ez folytatódna." Mint mondta, gyakran kérdezik tőle, hogy mitől jobb egy egyházi iskola az államinál. A főgondnok egy mondatban így foglalta össze válaszát: „Az egyházi iskolák neveltségben többet adnak." Erre pedig manapság, „ebben az erkölcsi zűrzavarban, ami társadalmunkat jellemzi, különösen nagy szükség van" – fűzte hozzá.

A főgondnok szerint még mindig vannak olyan társadalmi erők, melyek szembeállítják a hitet és a tudományt. „Pedig jó, ha tudjuk: a hit ellentéte a hitetlenség, a tudás ellentéte a tudatlanság, a kettő szembeállítását pedig csúsztatásnak hívjuk." Huszár Gál a református diákok elé példaként állította azokat a tudósokat, akik hitüket megvallva vállalják, hogy a tudomány és a hit nem ellentétes dolog. Ezekről az emberekről azt mondta: „felelőséggel tudnak nyilatkozni, van mit mondaniuk és szavuknak hitele van".

Balog Zoltán miniszter levélben köszöntötte az országos református tanévnyitót. Soraiban méltatta a református nevelés hagyományát, melyről azt írta: „elválaszthatatlan részévé vált a magyar neveléstörténetnek". A miniszter kiemelte, az állam együttműködik az egyházakkal „a közösségi célok érdekében". Balog Zoltán szerint a reformátusság régóta nélkülözhetetlen szolgálatot tesz a nemzet megmaradásáért, mivel az „egyház és haza számára szilárd értékrendű, felelősségteljes fiatalokat" nevel.

A Makkai Sándor-díj két kitüntetettje

Díjak, Bibliák, iskolatáskák

Az évnyitón köszöntötték a Makkai Sándor-díjat idén kiérdemlőket is. Az erdélyi író-püspök nevét viselő elismerést olyan pedagógusok kaphatják, akik elévülhetetlen érdemet szereztek a református nevelési eszmények átültetésében a pedagógiai gyakorlatba. Idén Baranya Pálné kunhegyesi, Magai Margit budapesti és Schwarcz István nagyváradi pedagógusok kapták meg a Magyarországi Református Egyház 1997-ben életre hívott kitüntetését.

Az ünnepi istentiszteleten jelképesen néhány kilencedikes diáknak nyújtottak át Bibliát, a napokban pedig minden református iskolába járó kilencedikes megkapja a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap ajándékát, egy újfordítású Szentírást. Az alkalom végén a Magyar Református Szeretetszolgálat is átadta az iskolatáska- és a tanszercsomagokat a legrászorultabb vidékek iskolái számára.

Negyvenötezer nebuló

„Alig tizenkét órája teljesen megváltozott Magyarországon az oktatás szabályozása. A református oktatási rendszer intézményei és fenntartói felkészültek a változásokra" – kezdte beszédét Papp Kornél, a Zsinat oktatásügyi irodavezetője. Ismertette: a nyár folyamán harminchárom iskolát vett át a református egyház, közülük hat tagintézményként, huszonhét pedig önállóan kezdi meg az új tanévet. A református köznevelési intézmények száma a 2012/13-as tanévben százötvenhét, közülük ötvenöt többcélú intézmény. A fenntartók száma kilencvenhét. Idén újabb huszonhárom település került fel a kálvinista oktatás térképére. A szakképzés területén jelentős szerepvállalás figyelhető meg, Heves, Kisújszállás, Neszmély, Sárospatak, Vác – valamint a börtönökben működő telephelyek révén. A tanévet mintegy tízezer új diákkal, összesen több mint negyvenötezer nebulóval kezdik meg a református iskolák, óvodák.

Papp Kornél, a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetője

A tanévnyitó után tartott intézményvezetői értekezleten elhangzott, hogy az egyházakat érintette a legkevésbé az oktatás átszervezése. A korábbi négyféle (önkormányzati, megyei, egyházi, alapítványi) iskolafenntartási típusból lényegében csak az egyházi maradt meg, hamarosan az önkormányzati iskolákat is átveszi az állam. Ebből kifolyólag az egyházi iskolák konkurenciáját az állam képezi – érvelt Papp Kornél. Számos dolog még kérdéses az új törvény kapcsán, de a Zsinati Oktatásügyi Iroda minden segítséget igyekszik megadni a régi-új református iskoláknak.

„Miért maradtunk meg?" – tette fel a kérdést Márkus Gábor, a Református Pedagógiai Intézet vezetője a tanácskozáson. A választ is megpróbálta megadni: az elmúlt négy évben átlagon aluli forrásokból, átlagon felüli pedagógiai hozzáadott értéket mutattak fel a református oktatási intézmények. „A hazai oktatás leghatékonyabb ágazata vagyunk, ezért maradtunk meg." Hozzátette: a jövőben is meg kell őrizni a hatékonyságot.

Az idei országos református tanévnyitó istentisztelet perselypénzét egy rászoruló, kunhegyesi félárva református kisdiák családja kapja.

Hegedűs Márk, fotó: Barcza János

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió