A szép magyar beszéd versenyen református egyetemi hallgatók is az élen végeztek

2012. április 03., kedd

A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntőjét 2012. március 30-án a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke rendezte.

A verseny szervezői a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Kazinczy–díj Alapítványi Bizottság, az ELTE Fonetikai Tanszéke és a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke voltak. A verseny célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése. A szövegolvasó verseny megrendezésével arra szeretnék ösztönözni a résztvevőket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség.

Az országos döntőn a hazai és a határainkon túli felsőoktatási intézmények azon hallgatói vettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak, összesen negyvenegyen.
A Károli Gáspár Református Egyetem négy versenyzőt indíthatott, közülük ketten nyertek érmet: Lénárd Valentina a nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai karról, felkészítője dr. Madarász Imréné, a Bölcsészettudományi Karról pedig Simon Viktória, felkészítője Sólyom Réka.

KRE közlemény

A Kazinczy Ferencről elnevezett díjat Péchy Blanka (1894–1988) színművésznő alapította 1963-ban olyan hivatásos beszélők (színészek, énekesek, a média szereplői), valamint pedagógusok és az ifjúság számára, akik példamutatóan szép nyelvhasználatuk (elsősorban kiejtésük) révén sokat tesznek a magyar nyelv ápolásának ügyéért. A Péchy Blanka halálát követően létrehozott Kazinczy–díj Alapítvány – Péchy Blanka Emlékére évente ad át Kazinczy-érmet a pedagógusjelöltek számára rendezett szépkiejtési verseny győzteseinek.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.