Afrikai elnök az új szervezet élén

2010. június 25., péntek

altMagyar idő szerint este tizenegy után lezárultak a választások Grand Rapidsben. A Református Egyházak Világközösségének új elnöke Dr. Jerry Pillay, a Dél-Afrikai Egyesülő Presbiteriánus Egyház főtitkára lett.

altMagyar idő szerint este tizenegy után lezárultak a választások Grand Rapidsben. A Református Egyházak Világközösségének új elnöke Dr. Jerry Pillay, a Dél-Afrikai Egyesülő Presbiteriánus Egyház főtitkára lett. Beszédében elmondta, hogy a szervezet legfontosabb céljai a jövőben az egység, a közösség és misszó lesznek. Pillay  jelölése saját bevallása szerint éppoly váratlan volt, mint az, hogy tizenhét évvel lánya születése után fia született. Az európai régióból a korábban megállapodott jelöltek, azaz Bas Plaisier, a Holland Protestáns Egyház korábbi főtitkára, Peter Bukowski, a német Református Szövetség moderátora, valamint Charyl Meban, az Ír Egyház lelkésze került be a Végrehajtóbizottságba. Ezen felül Gottfried Locher pénzügyi igazgatóként, Bölcskei Gusztáv pedig a REV európai elnökeként kapott helyet a testületben.  



Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió