Akadálymentes gyülekezetek

2012. október 25., csütörtök

A 2006-ban elkezdett, gyülekezeti fogyatékosügyi műhely folytatására került sor október 8-án, a Szeretetszolgálat székházában.

A találkozóra azok a szolgálatvezetők kaptak meghívást, akik református intézményben segítik a sérülteket, illetve olyan gyülekezetek és szervezetek képviselői vettek részt a tanácskozáson, akik a későbbiekben tevékenyen támogatnák a szeretetszolgálat gyakorlati megvalósulását. A műhely feladata a református gyülekezetek akadálymentesség szempontjából való feltérképezése, továbbá hatékony javaslatok, stratégiák kidolgozása a jövőre nézve e témában, valamint módszertani tudások és tapasztalatok megosztása a gyülekezeteket segítve.

Az összehívott szakemberek és önkéntes gyülekezeti tagok egyetértettek abban, hogy jelentős változtatásokra van szükség egyházunkon belül. Sérült testvéreinket csak úgy lehet közelebb vinni Istenhez, ha az akadályokat elgördítjük az útból, ugyanakkor az érzékenyítésre és a fogyatékkal élő embertársaink iránti felelősségtudat felébresztésére is óriási szükség van gyülekezeti közösségeinkben. A műhelycsoport egy hitvallás megfogalmazásán, valamit pályázat kiírásában is gondolkozik a témán belül.

A munka a Magyar Református Szeretetszolgálat ernyője alatt szerveződik, a Szeretetszolgálat azzal a céllal próbálja koordinálni a műhely munkáját, hogy a közösen megfogalmazott szakmai ajánlások, jó gyakorlatok minél több gyülekezethez eljussanak.

Vad Lilla

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.