Alistálon szeptemberben már új épületben kezdik meg a tanévet

2010. augusztus 03., kedd

altTöbb mint tíz éven át épült – főleg adományokból és önkéntes munkából – az Alistáli Református Egyházi Alapiskola új épülete.

A beruházás végére csak most sikerült pontot tenni egy hathatós anyagi támogatásnak köszönhetően. A nyári szünidő alatt a pedagógusok azzal vannak elfoglalva, hogy az iskola célját eddig szolgáló épületekből, melyek közül egyet a község bocsátott az iskola rendelkezésére, a másik a régi református iskola, most mindent átköltöztessenek az újba. Szeptemberig az iskolapadok, a székek, a táblák, a szekrények már a helyükre kerülnek. Közben új festést kap az egyházi tulajdonba tartozó régi iskola belső tere, amely továbbra is az oktatás célját fogja szolgálni. Az iskolafenntartói jogok július elsejétől a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnökségétől átkerültek a gyülekezethez.

Alistálon tizennyolc évvel ezelőtt hozták létre az ország első református egyházi alapiskoláját. Iskolaalapítóként a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnökségét jegyezték be, az oktatás viszont a helyi egyházközség tulajdonában lévő egykori iskola épületében kezdődött meg. A tanulók létszámának a fokozatos növekedésével egy ideig a gyülekezeti ház  is otthont adott az iskola egyes osztályainak, és a hajdani tanítólakás termeiben is osztályok voltak.  A kilencvenes évek végén a tanulók létszámának a növekedése miatt döntöttek úgy, hogy egy új épületet építenek az iskola számára. 1999-ben ennek alapján elkészült a tervdokumentáció. Kezdetben még gyors ütemben zajlottak a munkálatok, amik később megtorpantak. Az építkezés elhúzódásának egyik fő okát Édes Árpád lelkipásztor – akit 2004-ben választottak meg a gyülekezet élére –, az anyagi források hiányában látja. A munkálatokat csak akkor tudták folytatni, ha ezt megengedték az anyagi lehetőségek. Külföldről érkeztek kisebb-nagyobb pénzadományok, a gyülekezet is támogatta az építkezést, sőt a magyarországi református egyház is hozzájárult a költségekhez. Legnagyobb mértékben a hollandiai testvérgyülekezetek vették ki részüket a kiadások térítéséből, azonban ezek a tételek az építkezés összköltségéhez mérten kis tételekből adódtak össze. Az építkezés ezért is tartott éveken keresztül. A legnagyobb támogatás a munkálatok minél előbbi befejezése céljából a Szlovákiai Református Egyház építési alapjából érkezett – több mint nyolcezer euró. Az új iskola teljes költsége a 1999-es tervek szerint 5,7 millió korona volt, ami a mai árviszonyok mellett megközelítheti a 300 ezer eurót is. Sok munkát ingyen és bérmentve végeztek el az alistáli és a testvérgyülekezetek tagjai, aminek értékét nehéz pénzben kifejezni. Az elmúlt évek során nemcsak anyagi, hanem tárgyi adományok is érkeztek külföldről, főleg Németországból  a református alapiskola számára: iskolapadok, kerámia táblák, szekrények.

Az új iskolában azonban nem fér el mind a kilenc évfolyam, hiszen az épület öt tanteremnek biztosít helyet. Így nagy szükség lesz továbbra is a mellette lévő egykori református iskola épületre, ahol eddig is folyt tanítás. A számítástechnikai terem, a könyvtár, valamint a tornaterem is ebben az épületben lesz. Édes Árpád lelkipásztor Isten áldásának tartja az eddigi eredményeket is, s reméli, hogy hamarosan tovább gyarapodik a tanulók létszáma.

Erre a bizakodásra viszont nagy szükség van, mert az egyházi alapiskolát jelenleg 34 tanuló látogatja. Szeptemberben viszont a tavalyi négy elsős helyett már hét kisiskolás kezdi meg az egyházi alapiskolában a tanulást, amivel 40 fölé is emelkedhet a létszám. Az egyházi alapiskolát nemcsak a helyiek látogatják, hanem apácaszakállasiak és ekecsiek, valamint padányiak és bögellőiek is. Az előbbieket a református egyház által biztosított mikrobusz hozza és viszi minden nap, a többiek menetrend szerinti autóbuszjárattal érkeznek Alistálra. Édes Enikő igazgató bízik abban is, hogy a szülők elsősorban nemcsak a szép iskolaépület miatt választják majd gyermekeik számára az iskolájukat, hanem a pedagógusok segítségével elért eredmények alapján is. Az elmúlt iskolaévben több versenyen is sikeresen szerepeltek az iskola tanulói. Ilyen volt a Tompa Mihály, a Wass Albert, valamint a jókai Missziós Központ szervezte Keresztyén Szavalóverseny, a matematikai Pitagoriász, illetve a földrajzi, matematikai és biológiai olimpiák.

A tervek szerint szeptember másodikán már az új iskolaépületet is birtokba vehetik a tanulók. Az ünnepélyes iskolaátadásra tanévkezdéskor kerülne sor.

reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.