Alpha konferencia szeptemberben

2011. szeptember 03., szombat

Szeptember 17-én tartják a Nemzetközi Alpha Konferenciát és Tréninget Budapesten. Új érdeklődőket és "gyakorlott Alpházókat" egyaránt várják a szervezők. 

A tréning két párhuzamos szekcióban folyik majd, egyikben az Alpha alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a másikban a kurzus tartói mélyíthetik el tudásukat. Az egynapos konferenciára szeptember 7-ig lehet kedvezményesen jelentkezni, tudtuk meg Rátkay Jánostól, az Alpha magyarországi igazgatójától. 

Az Alpha Kurzus egy olyan evangelizációs módszer, mely a közösségen keresztül segíti a modern embert elköteleződni Isten felé. Egy anglikán gyülekezetből indult, jelenleg a világ 164 országában működik, eddig tizenhatmillió ember vett részt a kurzuson. 1988 óta több magyarországi és határon túli református gyülekezetben is tartottak ilyen kurzusokat.

 

Időpont: 2011 szeptember 17. (szombat) 9:00 – 18:00 óra

Helyszín: Szent József Lelkészség Budapest III. ker. Kórház u. 37.

Részletek, program, jelentkezési lap

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.