Az egyházzene összeköt

2014. március 27., csütörtök

A liturgikus zene szerepéről, a kántor funkciójáról és a kibontakozóban lévő egyházzenei törvényről is szó volt „A zene templomától a templom zenéjéig" elnevezésű szakmai napon Miskolcon, a Deszkatemplomban, március 21-én és 22-én. A programot a Magyar Egyházzenei Társaság (MET) szervezte.

Hogyan lehet a valódi liturgikus zenét a különféle istentiszteleti formákba visszavezetni? Mi a kántor tényleges funkciója és felelőssége a liturgikus cselekmények során? Csak néhány azon kérdések közül, amelyekre a meghívott lelkészek, kántorok, kórusvezetők és egyházzenei tanárok közösen keresték a választ a kétnapos konferencián.

A program március 21-én nagyböjti ökumenikus vesperással kezdődött a házigazda Almási Ferenc tetemvári lelkipásztor vezetésével, többszólamú tételek éneklésével. A Magyar Egyházzenei Társaság (MET) munkáját Balogh Piusz alelnök ismertette.

A több mint húsz éve működő szervezet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének megalapításával egyidőben jött létre. Célja az egyházzenei kincsek ápolása, a Kárpát-medencében szolgáló kántorok, kórusvezetők, orgonisták és tanárok összefogása, továbbá tudományos és szakmai napok szervezése. A társaság ökumenikus jellegű, tagságában katolikus, protestáns és ortodox felekezetek képviseltetik magukat – tájékoztatott az alelnök. A konferencia első napját Varga László orgonaművész hangversenye zárta.

„A zene összeköt embereket. A szolgálat, amit ki-ki a saját helyén különböző formációkban végez összekapcsolja a közösség tagjait" – hangsúlyozta a konferencia másodnapján Hafenscher Károly. A MET elnöke kifejtette: a szent zene Isten szavának hordozója és hirdetője, amely nemcsak vigasztal, épít és gazdagít, hanem dicséri az Urat.

„Rögös úton a liturgikus éneklés teljesebb gyakorlata felé" címmel katolikusoknak, „Helyünk az egyházban" címmel protestánsok számára tartott szekcióülést Balogh Piusz alelnök és Bódiss Tamás, a MRE egyházzenei előadója. Bódiss Tamás a konferencia során a kibontakozóban lévő egyházzenei törvényről is beszélt, kitérve az egyházzenei szolgálat tartalmi és szervezeti kereteire, illetve a kántor feladatainak szabályozására.

A pedagógiai szekcióban az énekes iskolákról esett szó. „A Kodály-módszerrel létrehozott iskolahálózat mára szinte teljesen leépült. A koncepció gyökere a kora középkori eredetű énekes iskola, amelynek közvetlen funkciója, a liturgia énekes szolgálata ma is létezik, és ugyanazokat az értékeket termeli ki, amiket fennállása óta birtokolt" – hangzott el az ülésen.

A konferencia zárásaként kerekasztal-beszélgetést tartottak a Magyar Egyházzene folyóirat elindításának húsz éves évfordulója kapcsán. Déri Balázs felelős szerkesztő elmondta: a negyedévente megjelenő újságban tanulmányokat, beszámolókat, kongresszusokon és emléküléseken elhangzó előadásokat, illetve felekezeti híreket lehet olvasni. A folyóirat több rovatból épül fel, találhatóak benne műelemzések, elméleti és gyakorlati útmutatók.

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.