Az együttlátás lehetősége

2018. augusztus 24., péntek

„Krisztus a keret, akiben nem felszámolódnak a különböző identitások, hanem kapcsolódnak egymáshoz." Migráció- és iszlámkutató, külügyminisztériumi főosztályvezető, református lelkész és szociális joggal fogalakozó szakember is volt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának pénteki megszólalói között.

A táborban minden napra jut valamilyen meglepetés: ma könnyű, nyári zápor a verőfényben. Veri az ördög a feleségét, mondja erre a népnyelv: egyszerre van benne derű és ború, és ettől az egyidejűségtől lesz a teljesen szokványos nyári zápor és napsütés különleges, szivárványt ígérő égi tünemény.

Erre a szokatlan egyidejűségre tett kísérletet a Reformátusok Szárszói Konferenciájának második napja is: egyben látni azokat a kérdéseket, amelyeket egymástól szigorúan elválasztva szoktunk tárgyalni a migráció, különösen is a világ más földrészeiről Európába áramló népmozgások kapcsán. Egyik olvasatban fegyver nélküli vallásháborúként, a konzervatív értékeket veszélyeztető folyamatként, veszedelmes tévútként látjuk, amelytől kerítéssel és szögesdróttal kell elhatárolódnunk. A másik olvasat szerint szükségünk van azokra, akik nekiindultak a nagy útnak: kényszerít minket a szeretet parancsa arra, hogy kitegyük magunkat az esetleges veszélyeknek, és felkaroljuk mindazokat, akik be akarnak lépni az öreg kontinensre, és elfogadjuk a tükörképet, amelyet kínálnak nekünk.

Migráció- és iszlámkutató, külügyminisztériumi főosztályvezető, református lelkész és szociális joggal fogalakozó szakember is volt a mai megszólalók között. Különböző nézőpontjaik közös kihívása volt, hogy új nyelvi kódokat találjanak a migráció jelenségének vizsgálatához. Nehéz út ez, mert minden aspektusában valahogy egymást kizáró dolgokat kell egymás mellé helyezni: például az irgalom és az önvédelem keresztyéni kötelességét, vagy a migrációban rejlő fenyegetést és lehetőséget, esetleg a határok és a népek lakóhelyének Istentől rendelt voltát.

Az együttműködéshez igenis kellenek a határok. Ez az élőlények sejtjeinek szintjétől egészen a globális szintig terjedő igazság, amely pusztulást von maga után, ha nem érvényesül. Horváth-Sánta Hanga migrációkutató például azt mondta: az Európába érkezők beilleszkedését erősen megnehezíti, ha a fogadó ország állampolgárainak nincs határozott identitásuk. Milyen furcsa gondolat, hiszen a muszlimok érkezését és robbanásszerű gyarapodásukat elsősorban a keresztyénséget fenyegető jelenségnek gondoljuk – pedig ők ugyanúgy veszélyben vannak a csábító, instant barátokat, közösséget és életcélt kínáló szélsőséges közösségek miatt, amelyektől az erős identitású keresztyének tudják őket megóvni. Szintén furcsa belegondolni, de a sokak által oly régóta várt konzervatív fordulathoz talán pont a hagyományokban, vallásban, közösségben gondolkodó muszlim európaiak lesznek a példák Nyugat-Európának. Az identitás alapvető lélektani biztonságot nyújt, ez által tudunk kapcsolódni más, nagyobb kontextusokba, ezzel tudjuk összehangolni magunkat más, minket körülvevő tényezőkkel. A valahova tartozás alapvető emberi igény, amelyet a mi egyházunk is meg tudna adni a hozzánk érkezetteknek, hogy a társadalom konstruktív szereplői lehessenek. Szükség van arra, hogy érezzük: az egyre globalizálódóbb világban szilárd talajon állunk.

Magyarország nem célország – szögezte le referátumában Grúber Károly külügyminisztériumi főosztályvezető. Az iszlám nem része mai létvilágunknak, ám a tévén, híreken keresztül mégis nappalink állandó, kéretlen vendégei. Az iszlám komplex civilizációs rendszer, nemcsak hit, hangsúlyozta Incze Nikoletta iszlámkutató – mégis egyéni életsorsokon keresztül érthető meg jobban az Európába vágyók motivációja és nehézségei.

A migráció a globalizáció és a javak igazságtalan elosztásának következménye. A globalizáció az istenhit, a család, a nemzet, a föld, a gyökerek ellen tör – figyelmeztetett Székely János katolikus püspök. Korunk gondolkodása új szabadságfelfogást kínál: hogyan is lehetne valaki keretek közt szabad? Vagy inkább: hogyan lehetne valaki keretek nélkül szabad?

Erről beszél a keresztyénség: Krisztus a keret, akiben nem felszámolódnak a különböző identitások, hanem kapcsolódnak egymáshoz. Krisztuson kívül minden más – Köntös László szavával szólva – szeretetcsapda, szentimentális jó szándék, amely nem veszi figyelembe az emberi természetet.

Megidéződik mindebben a mindent szétdobáló erő, amely ellen valóban hadakozunk. Mindeközben, ha magunkba nézünk, a Balaton partján konferenciázók nagy részét az foglalkoztatja a legjobban, hogy mikor áll már el végre az eső. Miért nem fogadják be az útra kelőket a gazdag arab államok? Hogyan lehet őket kitoloncolni? Miért nincs határőrség? Miért nem tárgyalnak más országokkal a krízis kezeléséről? Miért gondolja bárki túl keménynek, néha embertelennek a magyar állam megnyilvánulásait a déli határon? Átveszik-e a hatalmat az európai muszlimok? Összeomlik-e a világ?

Csak békesség legyen – sóhajthatjuk megint. Lehet, hogy túl keveset gondolunk arra, hogy az eső és a napsütés együttállásában tud felragyogni előttünk a békesség jele.

Bagdán Zsuzsanna / Reformátusok Lapja, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió