Az evangélikus és református egyház közleménye

2012. augusztus 23., csütörtök

Az evangélikus és a református egyházvezetők közös nyilatkozatot adtak ki az augusztus 23-ai  totalitárius rendszerek emléknapja alkalmából.

Egyházaink üdvözlik az Európai Unió Tanácsa 2011. június 8-án hozott döntését, amelyben Lengyelország, Litvánia és Magyarország kezdeményezésére augusztus 23-át a totalitárius rendszerek áldozatai emléknapjává nyilvánította. Az emléknap kijelölése segítheti azt, hogy a diktatórikus rendszerek áldozatai ne merüljenek feledésbe, és hozzájárulhat ahhoz is, hogy az idő múlásával egyre távolabb kerülő borzalmak és szenvedések megítélése véletlenül se legyen elfogadóbb és megértőbb. Magunk előtt kell látnunk azokat a gyermekeket, időseket és minden személyt, akiktől éppen az emberi méltóság egyik meghatározó jegyét, az önálló emberi személy voltukat akarták elvenni a diktatúrák. Osztozunk azoknak a családoknak és közösségeknek a fájdalmában, keserűségében, akik a nácizmus vagy a kommunizmus embertelenségében vesztették el szeretteiket. Törekszünk arra, hogy az emlékezés kultúrájának mélyítésével ismertessük meg a felnövekvő generációkat a totalitárius rendszerek borzalmaival, és az ártatlanul szenvedett embertársaink emlékével. Az áldozatok és a szenvedők emlékének megőrzése mellett hálaadással gondolunk mindazokra, akik sokszor biztonságuk, szabadságuk és életük árán is menteni, segíteni próbálták azokat az embertársaikat, akikre különös odafigyeléssel és módszerességgel sújtott le a rendszer.

Fontosnak tartjuk, hogy az emlékezés mellett a tanulságok levonását is megtegyük, és ebben segítsük közösségeinket, az egész társadalmat. Hisszük, hogy az emlékezésnek abban kell segítenie minket, hogy idejében felismerjük a szélsőséges érzelmek és indulatok megerősödését, hogy még idejében és minél szélesebb összefogással tenni tudjunk ellene. Emlékezzünk méltósággal az emberi méltóságuktól megfosztott áldozatokra!

Budapest, 2012. augusztus 23.

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.