Az imádság a szeretet kifejezője

2014. november 26., szerda

Október 10-én a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye fiataljai is imaközösségben voltak.

„Az imádság nem más, mint egyesülés Istennel, általa pedig egymással. Az imádság a szeretet kifejezője, a szeretet pedig maga Isten." (Kató Béla,az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke)

A Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága, immár hagyományosnak tekinthető módon, ebben az évben is meghirdette a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelt. Ezt a kezdeményezést 2011-ben indította útjára a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, azzal a céllal, hogy minden fiatal megtapasztalhassa az imádság erejét. Egyházmegyénk fiataljaival csatlakoztunk ehhez a programhoz, október 10-én este, Zöld Imre ifjúsági előadó vezetésével. A résztvevőknek otthont, az imádkozás és találkozás helyét a Marosvásárhely-Alsóvárosi Egyházközség ifjúsága biztosította.

Ezen az estén együtt voltunk az elcsendesedésben, imádkozásban, énekkel dicsértük az Úr nevét, személyes imatapasztalatainkat osztottuk meg egymással, ugyanakkor mély beszélgetés alakult ki az imádságról, melyben a következő kérdésekre kerestük a válaszokat:

● Mit jelent személyesen számunkra az imádság?
● Volt-e már imaélményünk?
● Hogyan, milyen lelkiséggel, hangvétellel kell imádkoznunk?
● Szükség van-e egy bizonyos formára?
● Mit kell tartalmaznia az imádságnak?

Különös érzés volt megtapasztalni az Úr jelenlétét közöttünk, hiszen az aznapra kijelölt igében (Lk 6,1–16) is éppen Krisztus Urunk imaéjjeléről olvashattunk – mindig Ő kell, hogy példa legyen számunkra!

Megfogalmazódott bennünk, hogy mindenképpen folytatjuk együtt, jó lenne, ha igazi közösséggé válna ez a csoport, és nagyon szeretnénk, ha TE is csatlakoznál egyházmegyénk imádságos ifjúsági kezdeményezéséhez. Az imának hatalmas ereje van, hát még akkor, ha őszinte hitű fiatalok közössége áll mögötte. Hívunk és várunk az ilyen alkalmakra, melyek során találkozhatunk, feltöltődhetünk, és egy közös célért összefoghatunk.

Ezen az imaestén harmincnégy fiatalvett részt a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye közösségéből (egy Kölpényből, kettő Galambodról, négy Udvarfalváról, hat Bergenyéből, szintén hat a Philothea Klubból és tizenöt házigazda alsóvárosi fiatal). A beszélgetés Istennel és egymással valóban a szeretet kifejezése volt.

Imreh Gabriella Noémi

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.