Az MRSZ is részt vett az ukrajnai segélyszállítmány összeállításában

2016. november 10., csütörtök

Megérkezett az öt kamionnyi magyar segélyszállítmány Kárpátaljára, illetve a Kárpátokon túlra. Ötvenhat tonnányi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára kedden Budapestről Ukrajnába, a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács koordinálásában.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a konvoj útnak indításakor hangsúlyozta: idén sokadszor küldenek humanitárius segélyt Kárpátaljára és a Kárpátokon túli területekre.

A Kárpátokon túlra kórházi ágyakat, gyógyászati segédeszközöket és oltóanyagokat szállítottak, olyan kórházakba, ahol a kelet-ukrajnai konfliktusban megsérült katonákat gyógyítják. Kárpátaljára pedig tartós élelmiszert, iskolai eszközöket, ruhaneműt és konyhai felszereléseket jutattak.

A szállítmányt a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat - mint a Karitatív Tanács tagjai - állították össze. Hozzájárult a segélyhez a Johannita Segítőszolgálat, a Szent Lukács Segítőszolgálat és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség segítőszervezete is.

A konvoj útnak indításakor Ónodi-Szűcs Zoltán az Emmi egészségügyért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben az ukrán lakosság úgynevezett átoltottsága nagy mértékben lecsökkent. Emiatt olyan betegségek ütötték fel a fejüket, amelyek korábban már eltűntek, mint például a gyermekbénulás, a szamárköhögés és a tuberkulózis.

Az a céljuk, hogy segítséget nyújtsanak ezek leküzdésében és reményei szerint a következő időszakban az átoltottság újra el tudja érni azt a legalább kilencvenszázalékos szintet, ami ahhoz kell, hogy a lakosság újra védetté váljon - mondta az államtitkár.

Idén, a mostani akcióban is résztvevő Karitatív Tanács tag, Magyar Református Szeretetszolgálat a kedvezményezettje a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányának.

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió