Az MRSZ pályázati felhívása

2010. október 05., kedd

altA Magyar Református Szeretetszolgálat pályázatot hirdet „Jól működő önkéntes gyakorlatok gyülekezetünkben” címmel.

Pályázati felhívás

A Magyar Református Szeretetszolgálat pályázatot hirdet „Jól működő önkéntes gyakorlatok gyülekezetünkben” címmel.

Pályázhatnak olyan gyülekezetek, ahol legalább 3-4 együttműködő gyülekezeti tag végez közösen önkéntes szolgálatot, mely a gyülekezeti életet erősíti, és a közösségépítésben is szerepe van.

A pályázat célja a jól működő gyakorlatok, modellek összegyűjtése és bemutatása egy készülő konferencia keretében, melyet 2011 januárjára tervezünk.

A legjobbakat kötetben is megjelentetjük. Fontosnak tartjuk a tapasztalatok adoptálását, ezáltal a gyülekezetek megerősödése is cél.

Formai és tartalmi követelmények:

A pályázat hossza maximum 5 oldal legyen (betűtípus: Times New Roman, betűméret: 12-es, sorköz: másfeles, ez maximum 15000 karakter szóközökkel együtt), és olyan önkéntes gyakorlatot mutasson be, mely a gyülekezeten belül folyik, annak tagjai közül legalább 3-4 fő együttműködésében.

A pályázatban szerepeljen, hogy mióta működik a gyülekezetben a bemutatott modell. Előnyben részesülnek azok a programok, amelyek a gyülekezetépítésre, növekedésre hatással vannak.

A pályázatot beadhatja a lelkipásztor vagy bármely gyülekezeti tag, ebben az esetben a lelkész aláírása szükséges.

A pályázat minőségét és értékét erősítheti, ha a pályázó, miután ismerteti a gyakorlatot, annak eredményeiről, gyülekezetépítő hatásáról is beszámol.

Mellékletek csatolása nem szükséges.

Választható szekciók: diakóniai, missziói, ifjúsági

Pályázatok bírálata, döntéshozatal, díjak:

A határidőre benyújtott pályázatot az Ifjúsági Iroda és a Magyar Református Szeretetszolgálat által felkért bíráló bizottság minősíti és hoz döntést a pályázat eredményéről.
I. díj: 80.000,- Ft.

II. díj: 50.000.-Ft.   

III. díj: 30.000.-Ft.

A pályázat elbírálására rendelkezésre álló keretösszeg: 220.000 Ft. 60.000,-Ft. különdíjakra lesz fordítva. A legjobb pályázatokat kötetben adjuk ki.

A pályázat benyújtásának határideje (postára adás dátuma): 2010. október 31.
on-line határidő: 2010. október 31. 17:00.
Pályázati adatlap és további felvilágosítás igényelhető Vad Lilla önkéntességért felelős munkatársnál. Telefon: 06-1-460-0747 Mobil: 06-30-678-7355  Fax: 06-1-460-0747 E-mail: vad.lilla@jobbadni.hu


Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője és

dr. Siba Balázs ifjúsági tanácsos

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió