Az összefogás ünnepe

2014. május 16., péntek

„Május 22. határnap volt a magyar reformátusság életében" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök a Református Egység Fesztivált, a Református Zenei Fesztivált és a Szeretethidat beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

Idén május 16-án és 17-én zajlik a Magyar Református Szeretetszolgálat nagyszabású önkéntes megmozdulása, a Szeretethíd. Egy héttel később, május 23. és 25. között Budapesten rendezik meg a XI. Református Zenei Fesztivált, s emellett május 24-én a Református Egység Fesztiválja várja az érdeklődőket Debrecenben. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke kiemelte, a három rendezvényt összeköti, hogy egyik sem korlátozódik Magyarországra, mindegyik része a Hetedik Református Világtalálkozó programsorozatának.

Összhangban - XI. Református Zenei Fesztivál


A Bakáts téren, a Ráday utcában, a Kálvin téren és környékén, valamint a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban és az Ádám Jenő Zeneiskolában – összesen nyolc helyszínen – zajló programsorozat május 23-án, pénteken 15:30-kor nyitó istentisztelettel veszi kezdetét a Bakáts téren Steinbach József dunántúli püspök szolgálatával. A fesztiválon mások mellett fellép a Muzsikás, a Misztrál, a Makám, az Egressy Béni Református Zeneművészeti Szakiskola jazz szakos hallgatói, a CimbaliBand, a Sebő együttes, Pál István „Szalonna" és Bandája és a Magyar Honvédség Légierő Zenekara Veszprémből. Lesz ismét zsoltáros fáklyás menet, késő esti zenés áhítat, éjjeli táncház, 500 fős fesztiválkórus a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, kézműves vásár és kórustalálkozó, lesznek továbbá kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, családi programok és kreatív gyermekfoglalkozások is.

Határnap volt

„2009. május 22. határnap volt a magyar reformátusság életében – mondta Bölcskei Gusztáv –, mely lezárta a kényszerű szétszakítottság és az elszigeteltség időszakát, s elindított minket egy olyan úton, ahol Krisztust együtt követve ki tudjuk fejezni egységünket." Az öt évvel ezelőtti debreceni Alkotmányozó Zsinaton a Trianon után létrejött Kárpát-medencei református egyházak – kiegészülve az amerikai magyar reformátusokkal – szövetségre léptek egymással, létrehozták a határokon átnyúló zsinati közösséget, a Magyar Református Egyházat.
 

Riport az öt évvel ezelőtti debreceni eseményekről

Ezt az ünnepélyes aktust több mint tizenötezer ember ünnepelte akkor Debrecenben, s ezért a testvéri közösségért adnak hálát a református gyülekezetek azóta minden év májusában, a magyar református egység vasárnapján. Szokássá vált ehhez a dátumhoz időzíteni a Zenei Fesztivált, melynek résztvevői között, s ötszáz fős kórusában szép számmal képviseltetik magukat a határon túliak is, valamint az ugyancsak Kárpát-medencei méretűvé növekedett Szeretethidat is.

„Ez a testvéri közösség egyre természetesebb és teljesebb" – fogalmazott a tiszántúli püspök, példaként említette a horvátországi és a szlovákiai reformátusok későbbi csatlakozását, valamint azt, hogy az elmúlt években a gyülekezetek közötti testvérkapcsolatok megszaporodtak, s az egyházi intézmények közötti együttműködés is egyre szorosabbá vált.

Együtt mire vagyunk képesek

A magyar református egyházak közös operatív testülete, a Generális Konvent idén újra Debrecenbe hívja az embereket, de míg az öt évvel ezelőtti találkozó leginkább arról szólt, hogy „összeforrt, ami egybetartozik", addig idén arra szeretnék fektetni a hangsúlyt, hogy a magyar reformátusok megmutassák, mit tudnak tenni a társadalomért. „Az a reménységünk – fogalmazott Tarr Zoltán zsinati tanácsos –, hogy egységünk megélése hozzájárul a megértés és a békesség terjesztéséhez, s hogy közösen megmutathatjuk, hogyan szolgáljuk Isten örömüzenetét azok felé, akik közé küldettünk." Azt Bölcskei Gusztáv is említette, hogy a jelenlegi feszült politikai helyzetben a kárpátaljai magyaroknak különösen is fontos az összetartozás megélése.

A rendezvény idejére tizenkétezer embert várnak Debrecenbe, sok busz érkezik – magyarországi támogatással – a határon túlról is. Háromszáz önkéntes segíti majd a résztvevőket, a háttérben pedig hatvan szervező készíti elő az eseményeket. A fesztivál előestéjén a Kölcsey Központban bemutatják Szabó Magda Abigéljének színpadi változatát, de több debreceni intézmény, így a Modem, a Vidámpark és az Állatkert is megnyitja kapuit valamilyen formában a találkozó résztvevői előtt.

A fesztivál hivatalosan szombaton délelőtt tíz órakor visszatekintéssel kezdődik, majd esteig zajlanak a programok különböző helyszíneken. A Lehetőségek piaca az egyház társadalmi szolgálatát jeleníti meg, az Életciklus sátrak pedig azt szeretnék bemutatni, hogyan kíséri végig az egyház az ember életét a bölcsőtől a koporsóig. A Nagytemplom és Déri Múzeum előtt a Kárpát-medence különböző pontjairól érkezett református előadók mutatkoznak be, a kis- és a Nagytemplomban az egyházzenéé lesz a főszerep, az Emlékkertet a gyerekek vehetik birtokba, a Kollégiumban pedig püspöki kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket. Fél négytől szabadtéri úrvacsorás istentisztelet veszi kezdetét, melyet a reformatus.hu élőben, a Magyar Televízió pedig másnap felvételről közvetít. A programok az istentisztelet után is folytatódnak, az estét Mészáros János Elek koncertje, zenés áhítat zárja.

Feke György

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.