Az Üzenet áprilisi számából

2010. április 14., szerda

 

altEgy országban nem akkor lesz rend, ha sok és jó törvényt hoznak, az egyház nem akkor talál magára, ha szigorral érvényesíti Statútumát, s tudjuk, hogy az iskolai kényszerfegyelem ellenállást szül – olvasható Kozma Zsolt professzor Bennem című írásában az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának első oldalán.

Az Üzenet új, rövid sorozatot indít Az élet Istené címmel, amelyben a Romániai Református Egyház Zsinatának bioetikai kérdésekkel kapcsolatos tanítása olvasható.

Veér Győző szovátai orvos írásában kijelenti: a magyar nemzet megmaradásának egyetlen útja nem az önző egyéni érdek, nem önmagunk kizárólagos java és előnye, hanem a család, a gyermekek és a nemzet java, az élet tisztelete, és mindenekelőtt Krisztus követése.

Nem is tudnám elképzelni életemet máshol – vallja Rezi Erika Gabriella tanítónő. A vele készült interjú abból az alkalomból született, hogy az alsóboldogfalvi kultúrigazgatót a Magyar Kultúra apródjává avatták.

Hosszabb sorozat indul a szekus dossziékkal kapcsolatban Őszinte vallomás a besúgásról címmel, a szerző Ötvös József.
Érdekes összeállítás található az Üzenet harmadik oldalán a magyar nyelv napja alkalmából. Külföldi tudósok, nyelvészek vallanak a magyar nyelv eredetiségéről.

A nyolcadik oldalon található Hírek- Események rovat mellett a lapban beszámoló olvasható a marosújvári vegyes karról, a Görgényi Egyházmegye nőszövetségi vetélkedőjéről, egy Alsó-Nyárád-menti presbiteri találkozóról.
Vetési László búcsúzik Vass Árpádtól Baróti búcsúszó egy szórványlelkésztől című írásában.

A Szentírás emberei című sorozatban Lőrincz István Elizeust mutatja be.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió