Az Üzenet július elsejei számából

2010. július 05., hétfő

altA kackói templom felavatásáról és a Református Telefonos Szeretetszolgálat fennállásának egy éves évfordulójáról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

A megújult templom megújulét életet igényel – olvasható az Üzenet címoldalán abban a beszámolóban, amely a kackói templom felavatásáról szól. A segítségre szorulók is segíthetnek – állították a Református Telefonos Szeretetszolgálat munkatársai a Reftelsz fennállásának egy éves évfordulóján tartott sajtótájékoztatón.

Aki énekel, Istennel beszélget – állítja Péter Éva egyetemi tanár abban az interjúban, amely egy egyházzenei konferencia után készült a szervezővel.

Az újságban beszámoló olvasható a Generális Konvent komáromi ülésérõl, a Tordai Egyházmegye presbitertalálkozójáról.

Az élet Istené című sorozatban a Romániai Református Egyház zsinatának bioetikai kérdésekkel kapcsolatos tanítása alkalmával ezúttal a klónozásról olvashatunk.

Folytatódik Ötvös József sorozata Õszinte vallomás a besúgásról címmel.

Kozma Zsolt jegyzetének a címe: Eleven szén. Hover Zsolt a megmaradás csodájáról cikkezik.

Lõrincz István a Mannás kosár rovatban Kornéliuszt mutatja be.

A lap elérhetõ az Üzenet honlapján.

Istent keresem

Lk 8,40–56

„Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt az apához: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →