Az Üzenet június 15-i számából

2010. június 15., kedd

altA telekfalvi templom megújulásáról és a fiatalok gyülekezeti integrációjáról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

 

A néhány évvel ezelőtti székelyföldi árvíz súlyosan érintette Telekfalvát és templomát is. Szorgos munkával azonban sikerült felújítani a templomot. Erről szól az Üzenet címoldalán a Templomszentelés – áldások sora című beszámoló.

Eltűnőben a könyv, nem fontos a helyesírás – ilyen jellegű következtetéseket vontak le Budapesten egy nemrég tartott könyvszakmai megbeszélésen. Veres Miklós cikkének címe: Kell-e a Bibliának cégér?

Mészáros Lehel marosvásárhelyi egyetemi lelkésszel Gálfalvi G. Zsolt beszélget a fiatalok istenkereséséről, hitről.

Hogyan integrálhatók a gyülekezetbe a fiatalok, van-e gyülekezeti élet a konfirmáció után? – ilyen kérdésekre keresték a választ egy dániai konferencián, ahol több európai ország fiatalajainak viselkedését elemezték. Ezekről olvashatunk az Akadály a vasárnapi istentisztelet? című írásban.

Amerikai testvéregyházi kapcsolatról született döntés a közelmúltban, 60 éves a Sydney-i magyar református egyház, új templom épült Csernakeresztúron – ezekről is tudomást szerezhetünk az Üzenet legújabb számából.

Az élet Istené című sorozatban a Romániai Református Egyház zsinatának bioetikai kérdésekkel kapcsolatos tanítása alkalmával ezúttal a szervátültetésről (transzplantáció) olvashatunk.
Kozma Zsolt Metszetek című sorozatának újabb jegyzete: Miért álltok az ég felé nézve?

Folytatódik Ötvös József Őszinte vallomás a besúgásról című írása is.

A Mannás kosár rovatban Lőrinc István az olvasóknak Filepet mutatja be.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.