Az Üzenet szeptemberi első számából

2010. szeptember 09., csütörtök

altAz egyházkerület nemrég elhunyt főgondnokáról és a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójáról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

Újra temetünk – olvasható az Üzenet szeptemberi első számában. Az Erdélyi Református Egyházkerület ugyanis ebben az évben már második kerületi főgondnokát veszítette el. A főgondnokról szóló megemlékezések az első és harmadik oldalon olvashatók.

Megtartották a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójukat a miskolci Kossuth-utcai templomban – erről szól Kiss Sándor fényképes beszámolója.

Fazakas József egyházmegyei főgondnok a rákosdi gyülekezeti napról számol be.

A keresztyénség nemcsak akkor nehéz, ha bűnökről, hanem akkor is, ha erényeknek tartott értékekről kell  lemondani – írja Kár és szemét című jegyzetében Kozma Zsolt.

Folytatódik a Református Telefonos Szeretetszolgálat valamint Ötvös József Őszinte vallomás a besúgásról című sorozata is.

Gáspár-Babos Etele-Tamás az illyefalvi orgonaavatásról ír, Józsa Miklós pedig egy magyarszentbenedeki Szent István-ünnepről.

A Mannás kosár rovatban Lőrincz István az areopagita Dienest mutatja be az olvasóknak.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió