Békét a Szentföldön! – vatikáni felszólalás az ENSZ-ben

2010. november 06., szombat

altA szentföldi béke a nemzetközi közösség jóakaratán és segítségén múlik – hangsúlyozta Francis Chullikat érsek, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője.

A szentföldi béke a nemzetközi közösség jóakaratán és segítségén múlik – hangsúlyozta felszólalásában Francis Chullikat érsek, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője.

A november 3-án megtartott New York-i ülésen a szentszéki képviselő ösztönözte azoknak a további erőfeszítéseit, akik részt vesznek a növekvő számú palesztin menekült támogatásában, illetve akik a béke folyamat szereplői. Az izraeliek és palesztinok a terrorizmus és a katonai akciók fenyegetésében élnek egy ideje. Az érsek megújította a Szentszék felhívását a két állam megteremtésére, amely megoldás keretében különleges státuszt kapna Jeruzsálem szent városa. Kiemelte továbbá, hogy a tárgyalásokat akadályozó tényezőket késlekedés nélkül felelősségteljesen kell elhárítani, mert gátolják a szabad és kölcsönös kommunikációt illetve az álláspontok tiszteletteljes kicserélését. Arra buzdította a tárgyaló feleket: kötelezzék el magukat a párbeszédben annak érdekében, hogy stabilitást és békét teremtsenek a Szentföldön.

alt

Francis Chullikatt érsek szerdán az ENSZ-ben felszólalt az Emberjogi Tanács jelentésével foglalkozó plenáris ülésen is. Rámutatott az emberi jogok spirituális dimenziójára. Minden ember méltóságának az elismerése maga után vonja a személy belső és transzcendens dimenziójának tiszteletben tartását. Nemcsak a lelkiismereti szabadság fontosságát érintette beszédében, hanem összekapcsolta ennek kifejezését a vallásszabadsággal. Az érsek hangsúlyozta, hogy a kormányok felelőssége ennek az elidegeníthetetlen jognak a védelmezése ahelyett, hogy elhanyagolnák vagy engednék nevetségessé tételét és a hívők üldözését. Utalva a bagdadi szír-katolikus székesegyház elleni támadásra felhívta a figyelmet a keresztények szorult helyzetére a világ számos részén. A szentszéki megfigyelő megdöbbenésének adott hangot a neveléshez való jogról készült ENSZ jelentéssel kapcsolatban, amely kötelezővé tenné az átfogó szexuális nevelést a gyermekek számára továbbá kritizálja azokat az országokat, amelyek engedélyezik a szülők számára, hogy kivonják gyermekeiket az ilyen oktatás alól. Megerősítette, hogy a nemzetközi dokumentumok a szülők jogának és felelősségének tekintik a gyermekeik nevelésére vonatkozó döntéseiket. Végül megállapította, hogy az emberi jogok nem változnak úgy, ahogy az emberi természet változhat. (RV.de – hu – 2010-11-06 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.